Tavaly kapott engedélyt a tram-train arra a vonalra, amit most zártak be

A 121. sz. (Makó-Újszeged szakasz) vasútvonal is kapott hatósági engedélyt 2022 májusában arra, hogy közlekedjen rajta a tram-train. Ez azért furcsa, mert Vásárhely felől alkalmatlan nagyobb sebességre a pálya, Szeged felé pedig zsákutca, csak Újszegedig járna, most pedig a sínek az enyészeté lesznek.

Az újszegedi állomás, ahová Makóról érkezik a szerelvény kritikán aluli, az épület balesetveszélyes. A 121-es vasútvonalon a szerelvények legfeljebb 60-nal járhatnak, így felújítás nélkül nem sok értelme lenne a tram-traint ráengedni – írtuk kicsivel több mint 1 évvel ezelőtt. A mostani vonalbezárás fényében különösen furcsa, hogy kapott rá engedélyt a tram-train.

Mivel elkaszálták a szegedi harmadik hidat, így lényegében kútba esett az elővárosi vasútvonal Makó és Szeged között, amihez egy kiinduló pont lehetett volna a létező vasútvonal.

Ehhez még hozzávehetjük azt is, hogy egy rossz állapotú vonal fekszik Makó és Hódmezővásárhely között, ott 2009 óta nem járnak személyvonatok. Arra viszont nem kapott engedélyt tavaly a tram-train.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink