A kormányhivatal környezeti vizsgálatot folytatna le az új, Szent János téri parkolók miatt

Mint azt megírtuk, elbontják az ingatlanokat a Szent János tér 18-20-22. alatt és új felszíni parkolókat alakítanak ki. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Állami Főépítészi Iroda szükségesnek tartaná környezeti vizsgálat lefolytatását, de a makói önkormányzat szerint ez nem indokolt.

A Hagymatikum tanuszodájának közelében 82 új parkoló lesz, fele térkő, fele aszfalt felületen. Kialakítanak 4 elektromos autó töltőt, 4 mozgássérült parkolót és 2 hosszított állást és összesen 502 négyzetmétert kell elbontani – írtuk meg június 10-én.

Az építkezésről megérkezett a közigazgatási szervek szakvéleménye, mely szerdán kerül a makói képviselő-testület elé. Már az is sokat mondó, hogy a megkeresett 14 hatóság közül 10 válaszolt határidőn belül. Közülük egyedül a megyei kormányhivatal tartotta szükségesnek környezeti vizsgálat lefolytatását, mivel ,,csökkent a zöldterületi fedettség” és a Szent János tér 18. és 20. épületek hagyományos építészeti értékeket képviselnek, ,,melyek megtartása indokolt lehet.”

Az önkormányzat szerint ez nem indokolt, mert a zöldterület csökkenés elhanyagolható méretű területet jelent. A két parasztház pedig nem áll helyi egyedi védelem alatt. A városi főépítész jóváhagyásával egy olyan acél kerítés készülne, amely a jelenlegi beépítés kontúrját megőrzi. Egy videókonferencián a hivatal munkatársa megerősítette, szerette volna, ha legalább elviszintén megvizsgálnák az épületek megtartásának lehetőségét, de tudomásul veszi az önkormányzat döntését a környezeti vizsgálat kapcsán.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább olvasom »