A nap témája: Hatmilliárd forinttal tartoznak a MÁV-nak a bliccelők

Közel 6 milliárd forint tartozása gyűlt össze a bliccelő utasoknak – olvasható a MÁV közleményében.

  • 2019 szeptemberében a MÁV követeléseinek összértéke 5,8 milliárd forint volt, 300 ezer kiszabott bírság alapján
  • ebből a menetdíj több mint 586 millió forintot, a pótdíj és egyéb költségek több mint 5,2 milliárd forintot tesznek ki
  • 2014-2018 között 93 ezer utassal szemben 288 ezer esetben léptek fel jegynélküli utazás vagy egyéb vasúti szabályszegés miatt
  • közülük 18500 utas rendelkezik 4 vagy több bírsággal
  • jogi, illetve személyes felkeresésen alapuló, külső partner által végzett behajtásra több, mint 19 ezer követelést adott át a vasúttársaság, melyből közel 800 fizetési meghagyásos, 7300 végrehajtási szakaszban van, saját erőforrásaikkal több mint 1000 esetben kezdeményeztek jogi eljárást

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Újraavatták Espersit János sírját Makón

Espersit János támogatta József Attilát, jó viszonyban volt Juhász Gyulával, Móra Ferenccel, ő hívta Makóra Rudnay Gyulát és növendékeit 1925–27-ben a nyári művésztelepre. A római katolikus temetőben lévő sírját halálának 90. évfordulója alkalmából újraavatta az önkormányzat, a város és a József Attila Múzeum alapítványa, valamint a múzeum.

Tovább »

A Continental korábbi vezetői is érintettek a dízelbotrányban

A hannoveri ügyészség kibővítette nyomozását a Continental volt vezetői ellen a Volkswagen károsanyag-kibocsátási botrányában. A beszállító négy korábbi vezetője került az igazságszolgáltatás látókörébe – számolt be róla az autopro.hu az Automobilwoche cikke alapján.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink