A nap témája: November 1-től megszűnik a kulturális dolgozók közalkalmazotti státusza

Megszavazta az Országgyűlés kormánypárti többsége a kulturális dolgozók közalkalmazotti státuszának november 1-től történő megszüntetését. A kormánypártok szerint ezzel semmilyen hátrány nem éri az érintetteket, az ellenzéki képviselők viszont úgy látják, hogy nem lehet így bánni azokkal, akik a magyar kultúráért dolgoznak. A dönts következtében több előnytől elesnek a területen dolgozók, miközben minimális, 5%-os béremelést ígérnek nekik. (Kiemelt fotó: archív/2015.)

133 igen és 62 nem szavazat ellenében elfogadta az Országgyűlés azt a javaslatot, amelynek következtében a kulturális dolgozók elveszítik november 1-jével közalkalmazotti jogviszonyukat, azaz attól kezdve a munka törvénykönyve vonatkozik majd rájuk. Ez a többi közt azzal jár, hogy számos előnynek búcsút mondhatnak.

A módosítással megszűnnek a közalkalmazottakat védő felmentési korlátozások és a nagyobb végkielégítés lehetősége. Kevesebb pótszabadságot vehetnek igénybe és az állásfelajánlás kötelezettsége sem vonatkozik rájuk.

A döntés 20 ezer embert érint, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete korábban azért ellenezte a javaslatot, mert az leépíti az alacsony fizetést kompenzáló stabil munkajogi helyzetet.

A kormánypárt szerint az érintettek nem kerülhetnek kedvezőtlenebb bérhelyzetbe, mint amit a hatályos jogszabályok számukra biztosítanak. A törvényjavaslat kizárólag a levéltárakra, a muzeális intézményekre, nyilvános pénztárakra, a közművelődési intézményekre és az előadóművészekre vonatkozik. Nagy Csaba ezután arról beszélt, hogy a foglalkoztatottak ezzel egy igazságosabb bérezéshez juthatnak.

Nem lehet így bánni velük

Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet szavazás előtt, hogy az időzítés a járvány miatt cinikus, mert a kormány tudhatta, hogy veszélyhelyzet idején az emberek mással vannak elfoglalva.

Ungár Péter, az LMP felszólalója szerint a versenyképesség és a változó piaci viszonyoknak való megfelelés, olyan kifejezések a javaslatban,  amelyekhez hasonlót az egészségügy tekintetében korábban Horváth Ágnes SZDSZ-es miniszter mondott. Ungár szerint

az, hogy a Fidesz az SZDSZ ifjúsági tagozata volt, ismételten meglátszik ebben a törvénytervezetben.

Ander Balázs, a Jobbik alelnöke szerint magasan kvalifikált értelmiségi tudós emberekkel nem lehet úgy bánni, ahogy a kormány teszi.

A közszolgálatban dolgozókat nem lenne szabad a piaci logika alá rendelni, mert ez vegytiszta neoliberális szemlélet, amivel nem tudunk egyetérteni.

A Jobbik felszólalója felidézte, hogy a szakképzésben ősszel ígérték meg a 30 százalékos béremelést, ehhez képest egy bérdiktátumról van szó és ez vár most az érintett 20 ezer emberre is.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább olvasom »