A nap témája: Szijjártó szerint ha nem jönnek az akkugyárak, nem lesz hol dolgozni

A külgazdasági- és külügyminiszter, Szijjártó Péter a Tranzit fesztiválon, Tihanyban tartott előadásán hangsúlyozta, ha nem jönnének a távol-keleti akkumulátorgyárak, akkor a hamarosan átalakuló autóiparban dolgozók az utcára kerülnének, nem másik munkahelyre.

Minden korábbinál gyengébb az Európai Unió versenyképessége politikai és gazdasági integrációként, a kontinens hatalmasat veszít azon, hogy hagyta magát beleprovokálni abba a versenybe az Egyesült Államokkal, hogy ki ad nagyobb katonai támogatást Ukrajnának – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Tihanyban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Tranzit fesztiválon mondott beszédében leszögezte, hogy óriási hiba volt belemenni ebbe a versenybe a világ első számú katonai hatalmával, és ennek nyomán ma az Egyesült Államokban hetedannyiba kerül a földgáz, mint Európában, míg Kínában az áram ára egyharmada az európainak.

Úgy vélekedett, hogy miközben Brüsszel a szankciókkal tönkreveri a gazdaságot, Washington a hazai vállalatokat hozza szégyentelenül előnyös helyzetbe. Súlyos problémának nevezte ezen ,,elképesztően elhibázott” politikával kapcsolatban azt is, hogy nagy lépésekkel halad a világ az ismételt blokkosodás irányába.

„Lehet, hogy ez jó egyeseknek, lehet, hogy a blokkvezéreknek jó, de azoknak, akik ott vannak a kettő között, azoknak nem annyira vidám”

– fogalmazott, és ezért Kelet és Nyugat kulturált együttműködését sürgette.

Aláhúzta: a kormány nem azért képviseli ezt az álláspontot, mert egyik vagy másik fél ügynöke lenne, hanem pusztán azért, mert ez a nemzeti érdek.

(Fotó: Szijjártó Péter/Facebook)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

43 éve hunyt el Pilinszky János a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas.

Tovább »

A nap idézete

58 éve hunyt el Tamási Áron,  Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink