Újra jelentkeztek a makói focidrukkerek, miután egy óriási vereség után tovább bujkálnak a csapat tönkretevői

Mint az ismert, a fideszes városvezetés tavaly ősszel bejelentette, hogy spórolás miatt bezárják a stadiont, erre a csapat visszalépett az NB3-as bajnokságtól. A játékosok szétszéledtek, tegnap pedig 12-0-ra kaptak ki a Dunaharasztitól a Magyar Kupában. A Lángszórós Alakulat azt követelte a meccs után, hogy takarodjon a csapat közeléből minden olyan ember, aki csak a politikai karrierje, vagy politikai nyomásra mozgolódik körülötte.

,,Sajnos megsemmisítő vereséget szenvedünk a Dunaharasztitól. 12-0-ra gázolt át rajtunk a Pest megyei csapat, így kiestünk a MOL Magyar Kupa főtáblájáról! Köszönjük a szurkolást!”

– jelent meg a Makó FC oldalán a rövid értékelés szombaton. A poszt alá hozzászólt a csapatot működtető cég ügyvezetője, Csernus Imre. Arra hívta fel a figyelmet, ,,szinte a nulláról kell újjáépíteni a csapatot”, a jelenlegi játékosok nélkül még megye I-es szereplés sem lenne, ,,idő kell nekik, főleg a 17-18 éves fiataloknak.”

A Lángszórós Alakulat azt írta vasárnap délelőtt, ,,nem szeretnénk a játékosokat bántani, nekik egy éve még semmi közük sem volt a felnőtt csapathoz”, a felelősök viszont továbbra is bujkálnak, akik a megszűnéskore nem tudtak segíteni, de most újra itt vannak. A drukkerek szerint elég volt a félrebeszélésekből, hazugságokból, ezért követelik, hogy

,,takarodjon a focink közeléből minden olyan ember, aki csak a politikai karrierje, vagy politikai nyomásra mozgolódik körülötte! Lássátok be a helyzetet, és engedjetek helyet olyan embereknek, akik veletek ellentétben, mindig is építeni akarták a makói focit!”

A Lángszórós Alakulat nyár elején is közzétett egy bejegyzést, akkor hosszabban értékelték a szezont. Akkor keményen kritizálták a tulajdonosokat és a városvezetést és kijelentették, hogy nem felejtenek.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább olvasom »