A gyermekek gyógyítása iránt különlegesen elhivatott munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt elismerést kapott Buzásné dr. Kiss Ivánka Emília, makói csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, címzetes főorvos, gyermek háziorvos.
Dr. Kiss Ivánka Baján született, majd Jánoshalmán nőtt fel, az egyetemet Szegeden végezte el, ezt követően kapott munkát a makói kórház gyermekosztályán. A makói négyes számú gyermekorvosi körzetbe 1981-be került, így már a második generáció nő fel nála, azaz olyanok is járnak hozzá, akiknek korábban a szüleit kezelte.
2016-ban megkapta Makó Város Egészségügyéért Emlékérmét.
Március 15. alkalmából még Palicz András, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes, Makó korábbi rendőrkapitánya és Dr. Lakatos-Tóth Andor, a Makói Járási Hivatal vezetője kapott állami elismerést. Őket, dr. Kiss Ivánkát és Dr. Lóczi Rozáliát nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötte a makói önkormányzat. Erről Farkas Éva Erzsébet polgármester számolt be:
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |