Az EU Bíróságánál kezdeményezi a kormány a kvótarendszer megsemmisítését

Az Országgyűlés kedden törvényben kötelezte a kormányt, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához, és kezdeményezze a bevándorlók kötelező kvóták szerinti szétosztásáról szóló uniós jogszabály megsemmisítését. 

A Magyarország és Európa védelmében a kötelező betelepítési kvóta elleni fellépésről című, Fidesz-KDNP-s törvényjavaslatot 154 igen szavazattal, 41 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett – házszabálytól eltéréssel – fogadták el a képviselők.

Igennel a kormánypárti és jobbikos képviselők mellett a független Kónya Péter voksolt, elutasították az előterjesztést az MSZP és az LMP képviselői, a hétfőn még távolmaradásukat ígérő DK-s képviselők, továbbá az Együtt, a PM, valamint a Liberálisok frakcióhoz nem tartozó képviselői. A független Kész Zoltán tartózkodott.

A törvényben az Országgyűlés megállapítja: az Európai Unió Tanácsa a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvótákon alapuló elosztásáról szóló határozatát úgy fogadta el, hogy figyelmen kívül hagyta a szubszidiaritás elvét, és a nemzeti parlamenteknek nem biztosították véleményük kifejtésének lehetőségét.

Az Országgyűlés szerint ezért bírósági úton fel kell lépni a szeptember 22-én elfogadott európai tanácsi határozat ellen, amelynek értelmében 2017 szeptemberéig 120 ezer nemzetközi védelmet kérő embert helyeznének át Olaszországból és Görögországból a többi tagállamba. A határozatra egyébként Magyarország, Szlovákia, Csehország és Románia már az elfogadáskor nemmel szavazott, Finnország pedig tartózkodott.

A most elfogadott törvény preambulumában a parlament elismeri a kormány eddigi intézkedéseit, támogatja az országhatár védelmét és a kerítés építését, elítéli „a brüsszeli Európai Bizottság elhibázott bevándorláspolitikáját”, és rögzíti a kötelező betelepítési kvóta elutasítását, mert az „értelmetlen és veszélyes, növelné a bűnözést, szétterítené a terrort, veszélyezteti a kultúránkat”.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a hétfői parlamenti vitában azt mondta, eljárási értelemben is jogszabálysértő az Európai Unió Tanácsa szeptemberben elfogadott határozata, amely egy új kvótarendszer alapján 120 ezer migránst osztana szét a tagállamok között.

(alfahir.hu, fotó: archív)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink