Az Európai Bizottság lebuktatta Lázárt

[ad 1]

Lázár János korábbi állításaival szemben az Európai Unió kifejezetten a lakossági épületek energiahatékonyságának növelésére biztosítana forrásokat, ami az eredeti szándék szerint ötvenezer lakás modernizálását tenné lehetővé. A kormány azonban közintézmények felújítására fordítaná a keretet, ráadásul azt mondták, hogy a lakossági felhasználást külön kérvényezni kellene Brüsszelnél, de ez nem volt így Brüsszel szerint – írja a hvg.

Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője kérdezte írásban az Európai Bizottságot, hogy a kormány kérte-e az EU-tól, hogy lakossági célra is felhasználhatóak legyenek az energiahatékonyságot növelő beruházásokra szánt támogatások,  illetve, hogy a program megfelel-e arra, hogy kizárólag állami épületekre fordítsák a támogatást.

Corina Cretu regionális fejlesztési biztos állítása szerint az EU-támogatás célja kimondottan az volt, hogy 50 ezer háztartást kapjon támogatást, hogy új szigeteléssel vagy megújuló energiával láthassák el.

Az uniós támogatás mértéke 2020-ig 309 milliárd forint lehet, ez lakásonként 225 ezer forint vissza nem térítendő összeget jelent.

Lázár János ősszel még azt mondta, hogy a bizottság szerint nem lehet a lakosság számára vissza nem térítendő formában becsatornázni a forrásokat – azt külön kérvényezni kell -, pedig ez akkor már a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményeivel sem volt összhangban, ugyanis a tárca százmilliárdos uniós támogatást ígért a lakosságnak. Október végén aztán jött a bejelentés, hogy a kormány inkább a középületekre fordítaná a lehívható támogatást.

Cretu úgy tudja, hogy a magyar kormány semmilyen kérvényt nem adott be.

[ad 2]

 

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap idézete

,,A vakot (…) átvezetik az utcán, a bénán is segítenek, de a dadogóst mindenki csak kiröhögi.”

Tovább »

kapcsolódó cikkeink