![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2020/04/terkep0412.jpg)
Alig emelkedett a Csongrád megyei fertőzöttek száma
Ugyanakkor a fővárosi régiók(669+215), Győr-Moson-Sopron (60) és Fejér megye (93) után Csongrád megyében (45) van a legtöbb ismert fertőzött. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az
Ugyanakkor a fővárosi régiók(669+215), Győr-Moson-Sopron (60) és Fejér megye (93) után Csongrád megyében (45) van a legtöbb ismert fertőzött. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze sem mozdul ki otthonról. Türelemmel és derűvel fogadja a helyzetet, és ahogy egész életében, most is örömmel szórakoztat minket -írta
Öt repülőgép több mint ötmillió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállított Magyarországra az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez pénteken és szombaton
Nem tudni, nem veszik-e eléggé komolyan a járványt a lakosok, vagy így bevésődtek Müller Cecília szavai, miszerint nem kell maszkot viselni, mindenesetre holnaptól a rendőrség
Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról Müller Cecília, hogy hiába forgalmaznak magánszemélyek részére, otthoni használatú koronavírustesztként feltüntetett termékeket, ilyen egyszerűen nem létezik. Az országos
A Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Bohócdoktorok a Szeretetcsoki program jóvoltából táblás csokik ezreit juttatták el egészségügyi intézményekben dolgozók számára. Rácz Anett, alapítványi vezető elmondta:
Tegnap további három felnőtt és egy gyermek háziorvosi praxis kapta meg a város adományát. Tegnap folytattam a védőmaszkok kiszállítását a vásárhelyi alapellátó orvosok rendelőibe. Este
Az utóbbi időben több panasz érkezett Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához, amelyek szerint egyes vendéglátó üzletek a vendégeiket elvitel céljából kiszolgálják szeszes itallal, azonban
A járvány terjedésével mindenhol megjelentek a csalók, akik elsősorban pénzt, személyes adatokat és internetes jelszavakat akarnak kicsikarni áldozataikból – hangzott el csütörtökön az M1-en. A
Online tájékoztatót tartott csütörtökön Farkas Éva Erzsébet polgármester. Hogy van-e fertőzött Makón, az nem derült ki, viszont azt elárulta, hogy 36-an vannak karanténban; a szülészet-nőgyógyászat