54 kórtermes Infektológiai Klinika épül Szegeden
A fertőző betegek ellátását, valamint elméleti és gyakorlati oktatási helyszínt is biztosít majd a Szegedi Tudományegyetem új Infektológiai Klinikája és Oktató Központja. Az 54 ágyas
A fertőző betegek ellátását, valamint elméleti és gyakorlati oktatási helyszínt is biztosít majd a Szegedi Tudományegyetem új Infektológiai Klinikája és Oktató Központja. Az 54 ágyas
A Hajnal utca 22. szám alatt, a korábban az Egyesített Népjóléti Intézmény által használt épületben a tünetmentes, vagy enyhe tüneteket produkáló betegektől vesznek mintát a
A legtöbb településen továbbra is stagnál, illetve enyhén csökken a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben – mondta az operatív törzs nevében megszólaló Galgóczi Ágnes a
Ausztriában a tömeges koronavírus-tesztelés ugyan még nem minden tartományban zárult le, de összességében elmondható, hogy a vártnál jóval kevesebben vettek részt rajta – derül ki
Idén egészséget adjunk egymásnak, nem az ajándék a fontos. Akik nem egy háztartásban élnek életvitelszerűen, azok kerüljék a közös karácsonyozást idén – fogalmazott Dr. Ábrahám
A napi.hu jelentette meg az IDEA kutatását a koronavírus elleni oltásokkal kapcsolatban, és elég aggasztó eredményekre jutott. A megkérdezettek 35%-a ugyanis azt mondta, hogy egyetlen ország
Az idősáv felfüggesztésével együtt arra kérte az időseket a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) járványügyi főosztályvezetője, hogy lehetőség szerint akkor menjenek boltba, amikor kisebb a zsúfoltság, vagy
Egy kutatás alapján a magyarok többségének a karácsonyi időszak a közös ünneplésről szól – de mi van akkor, ha idén mégsem lehetünk egy helyen? Hogyan
,,Biztos tudtok róla, hogy már jó ideje aljas támadásoknak vagyunk kitéve. De a mai nap ennél tovább mentek, és a családunk életébe már közvetlenül is
Makón továbbra is kötelező a maszk a közterületeken – jelentette be Farkas Éva Erzsébet csütörtöki online tájékoztatójában. A polgármester kifejtette, a közterületeki maszkviselést január 11-ig