![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2019/12/77222953_830256167412171_2489211200487817216_o.jpg)
600 fát már elültettek, most még 12 kapott helyet
A hódmezővásárhelyi önkormányzat fontosnak tartja a környezetünk védelmét, tisztaságát, hogy ennek érdekében mindent megtegyünk, ami tőlünk telik és egy élhető helyen éljünk. Erre szerették volna
A hódmezővásárhelyi önkormányzat fontosnak tartja a környezetünk védelmét, tisztaságát, hogy ennek érdekében mindent megtegyünk, ami tőlünk telik és egy élhető helyen éljünk. Erre szerették volna
Idén november végéig több mint 125 ezren próbáltak illegálisan átlépni a határokon, naponta átlagosan 37-en. A három leginkább érintett megye: Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya –
Újabb hat produkció jutott tovább a Fölszállott a páva idei gyerekévadának negyedik élő adásában péntek este, ezzel kialakult a középdöntők mezőnye. A táncos szólisták és
Fejes Péter önkormányzati képviselő (Tiszta Vásárhelyért-Mindenki Magyarországa) létrehozott egy Facebook csoportot, hogy az ATEV bűzével kapcsolatos jelentésekre emlékeztetni tudják egymást. A csoport tagjaitól a következőket
Nehéz lehet a Fidesztől, azaz a kormánytól függő médiaszolgáltatót működtetni: miközben támadni kell Hódmezővásárhely és Csanádpalota vezetését az adóbevezetések, adókedvezmények eltörlése miatt, addig le kell
Idén a hódmezővásárhelyi sétálóutcában az eddig az Ady Endre utca 29. számú ház kertjében álló fenyőfát öltözteti a város ünnepi díszbe. Minden évben van arra
A megrendelő “Zsingor István” nem létezik, a terjesztést pedig egy szintén ismeretlenül maradt nő intézte – derítette ki az Átlátszó. Az oknyomozó portál megtudta, hogy
„Boldog ünnepeket a nehéz sorsú állatoknak is” címmel indított gyűjtési akciót a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és az Országos Állatvédelmi Alapítvány Szegeden, a Somogyi Károly Városi-
Az Átlátszó összegyűjtötte a költségeiben leginkább emelkedő építkezéseket. Végül 42 beruházásnál álltak meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest
Leggyakarabban közvilágítási problémákkal keresik meg a hódmezővásárhelyi önkormányzatot, ugyanakkor ezek javítása, cseréje a szolgáltató feladata. A városháza most elárulta, hogy miért sötétek a vásárhelyi utcák,