A Páger-mozit és az Istók-házat is felújítanák – erről beszélt egy 2015 szeptemberi sajtótájékoztatón (amire még meghívták a Makói Csípőst) Farkas Éva Erzsébet. Tíz év eltelt, a munka el is kezdődött, hogy utána földbe álljon az egész.
A Páger Mozi 2003-ban nehéz helyzetbe került és az évek óta tartó veszteséges üzemelés, és a csökkenő látogatottság miatt az ipartestület nem tudta tovább finanszírozni, ezért 2007. január 31-én bezárták. 2013-ban hosszú pereskedés után a városnak ítélte oda a mozi épületét a Kúria. A komplexum egy évvel később is még üresen állt, a város befektetőkre várt, de szinte senki nem jelentkezett – erről a Mozivilág írt egy kiváló összefoglalót 2023-ban.
A felújítás először tehát 2015 őszén került szóba, majd 2017 januárjában Farkas Éva Erzsébet polgármester bejelentette, hogy 5 milliárd forintos fejlesztési támogatás érkezett 2016 végén Makóra. Ebből a Páger mozi és rendezvényház helyi védelem alatt álló épülete 600 millió forintból újulhat meg. Már ősszel elkezdődhet a kivitelezés, a háromszintes épületben elsősorban civilek és fiatalok kapnak majd helyet.
Valójában egészen 2019-ig semmi nem történt. Ekkor kiderült, hogy a vásárhelyi Bodrogi Bau Kft. 298 millió forintos közbeszerzési ajánlattal végezheti el a felújítást. (Ők végezték a Csipkesor és a piac felújítását is.) 2020 év elején a Magyar Közlönyben megjelent, hogy a makói Hagymaház felújítása és a hozzá kapcsolódó beruházások, így a Páger mozi és Rendezvényház rekonstrukciója összesen 730 millió forinthoz jutott.
Az ingatlan külső munkálatai befejeződtek 2021-ben, majd a félkész épület utána rongálások középpontjába került, de a pénz elfogyott és a belsőépítészeti munkák azóta sem kezdődtek el. Helyette megcsinálták a kerítést és a teraszt 2021-ben, amely 40 millió forintba került, ezt már a Silye és Társa Kft. végezte el.
Farkas Éva egy évvel ezelőtt, újraválasztásakor elmondta, a megakasztott Páger Mozi felújítását folytatnák.

