Egységben Magyarországért: csak a bűnösök titkolóznak!

A fideszes politikusok határozottan állítják, a járványkezeléssel kapcsolatos döntéseket szakmai alapon hozták és hozzák meg, ám hogy ez valóban így van-e, nem tudhatjuk, mert az operatív törzs üléseinek jegyzőkönyveit 10 évre titkosították – írja közleményében a hét ellenzéki párt.

Ha valóban úgy gondolják, hogy semmiben sem hibáztak, akkor miért nem áll elő a kormány a konkrétumokkal? A titkolózás nem más, mint a beismerése annak, hogy igenis elhibázott döntések sorozata kísérte és kíséri végig a mai napig is a kormányzati járványkezelést – jelentette ki a Jobbik, a DK, az LMP, az MMM, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd.

Szerintük több mint 40 ezer honfitársunk halála után a kormány nem engedheti meg magának a titkolózást. Válaszokra van szükség azért, hogy hazánk felkészültebb legyen mind a koronavírus-járvány további kezelése, mind a jövőbeli hasonló járványok esetén.

Kormányzati részről a tisztességes kommunikáció hiánya nagyban hátráltatja a járványkezelést, mivel így aláássák a védekezésbe, az intézkedések megalapozottságába vetett hitet – hívják fel a figyelmet. Úgy vélik, az embereknek joguk van megtudni, hogy mi alapján hozta meg a kormány a milliók életét befolyásoló döntéseket, ezért a választások után az Egységben Magyarországért kormánya fel fogja oldani ezen jegyzőkönyvek titkosítását, és el fogja számoltatni a felelősöket.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink