Elballagtak a jagosok

A Makói József Attila Gimnázium nyitotta a középiskolai balagások sorát a városban. Az ünnepség szombat délelőtt volt a sportcsarnokban.

Oroszné Kopányi Katalin beszédében felidézte: 6 hete még a gombavatót tartották ugyanitt, 8 nap múlva pedig már az érettségi kezdődik számukra. Az intézményvezető szerint a büszkeség és a hála juthat a szülők eszébe, a pedagógusok pedig a meghatározó évek alatt mindent megtettek a fiatalokért. Elmondta, a 89 végzős 40 közép- és 12 felsőfokú nyelvvizsgát tett és többen előrehozott érettségit választottak.

A három osztályt már érintette a koronavírus és Oroszné bízik benne, hogy a digitális oktatás alatt is megfelelően tudtak tanulni. Ismertette, hogy a 12.A osztály diákjai végig éltanulók voltak, többüket külön is megemlített, a B. osztály pedig matek-angol-média szakos. Az intézményvezető reméli, hogy szívesen néznek majd vissza az iskolába a végzősök és találkoznak még. Oroszné végül megköszönte a három osztályfőnök munkáját is: Fürge Anita, Marosváriné Deák Zsuzsanna, Németh Hajnalka.

Rója István (akiről épp tegnap írtunk, hogy szinte napra pontosan 6 éve próbálták megalázni egy makói testületi ülésen) az Ollexik Viktor Alapítvány kuratóriumi elnökeként elismerést adott át Törk Jázmin Viktóriának és Hadobás Tamarának.

A Makói Csípős Facebook oldalára több fotót is feltöltöttünk:

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink