Elkezdték összeírni a tankerületek, hogy kik szervezték a hétfői sztrájkot

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja, Nagy Erzsébet az RTL Híradónak arról számolt be, hogy a pedagógusok március 16-tól határozatlan idejű sztrájkot hirdetnek. Ezzel kapcsolatban szeretnének minél hamarabb tárgyalóasztalhoz ülni a kormánnyal, hogy egyeztessenek a még elégséges szolgáltatásokról.

A PDSZ szerint erre azért lenne szükség, hogy a hétfői sztrájkkal ellentétben még időben megszülethessen a jogerős bírósági döntés, ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a hétfői munkabeszüntetés törvénytelen volt, mivel csak elsőfokú bírósági ítélet rögzítette a még elégséges szolgáltatásokat.

A tárca a szerintük jogszerűtlen sztrájkkal kapcsolatban kijelentette, hogy bár nem akarnak fenyegetőzni, de lesznek következményei a fellépésnek.

Nagy Erzsébet elmondta, hogy a minisztérium nem várt sokat és már el is kezdték a tankerületek összeírni azokat, akik a hétfői munkabeszüntetést szervezték.

„Külön bekérik egyes tankerületi központoknál a sztrájkszervezők nevét, ez most már mindenképpen egy olyan helyzet, amit fenyegetettségnek lehet nevezni”

– fogalmazott PDSZ választmányi tagja. Hozzátette, hogy sokak azt is fenyegetésnek érzik, hogy alá kell írniuk, pontosan mettől meddig sztrájkolnak.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A héten is sok lesz a napsütés

A héten is kora nyárias idő várható sok napsütéssel, gomolyfelhőkkel és 25 Celsius-fok körüli maximumokkal. Kedden többfelé, a hét többi napján elszórtan lehet zápor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tovább olvasom »