Ez történt 2015-ben – Január

[ad 1]

Lassan itt az év vége. Portálunk december 31-ig felidézi a legfontosabb eseményeket, történéseket, amelyek Makón és a térségben történtek. Sorozatunk első részében januárt vesszük górcső alá. 

20131322

Másfél hónap után elküldték a Hagymaház igazgatóját

Gajda Ferencet novemberben nevezte ki a Fidesz-többségű képviselő testület a Hagymaház élére Bálint Márta helyett. Első (és egyben utolsó) komolyabb feladata a Lázár János fővédnöksége alatt meghirdetett újévi koncert megszervezése volt.

A rendezvény botrányba fulladt: a koncert előtt jelentették be, hogy elmarad Wolf Kati fellépése betegség és egyéb okok miatt, ám az énekesnő már a megkereséskor jelezte, hogy nem tud eljönni a fellépésre. Gajda Ferenc azt mondta, hogy Wolf Kati menedzserével egyeztetett, e-mailen küldték az ajánlatot, ám az nem érkezett vissza és vészmegoldásként december 31-én leszerződtek a Fool Moon zenekarral, aki végül eljött másnap.

Az eset után menesztették az igazgatót.

44797511

Makói és roma az ország első babája

Rácz Péter Rikárdó éjfél után egy perccel született 3370 grammal és 49,5 centivel. Bár Rácz Péter és Nagy Szilvia nem tervezték, nagyon örültek az érkezésének, három lánytestvér várta őt otthon, Makó-Rákoson.

Január elsején este Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője egy facebook bejegyzést tett közzé, melyben leírta, hogy ,,Rikárdó mellett azért persze szaporodik a magyar is néhol”. Ezt követően igazi nyilatkozatháború robbant ki. Farkas Éva Erzsébet polgármester azt mondta, hogy Novák kérjen bocsánatot a családtól, még rendőri védelmet is kért a családnak, ám ezt utólag rendőrség cáfolta. Lázár János szerint nem lehet megbélyegezni egy gyermeket sem és elítélte azokat is, akik politikai hasznot akartak húztak az esetből.

Létrehoztak egy ,,Egymillióan Rácz Péter Rikárdóért” nevű facebook oldalt is, amit két nap alatt kétezren kedveltek, jelenleg 5964 követője van.

A történések és az elhatárolódási-verseny után megállapíthatjuk: egyesek csak akkor foglalkoznak a cigányság helyzetével, amikor az érdekük úgy kívánja.

(fotók: Internet)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink