Ígéretesen kezdett az újjáalakult ambrózfalvi csapat

Parázs hangulatú mérkőzést vívott a nemrég újraalakult Ambrózfalva – még mindig hiányos kerettel, – magasabb osztályú ellenféllel szemben a megyei magyar kupa selejtezőjében – tájékoztatta a Makói Csípőst Valki Alex, az Ambrózfalvi SK elnöke.

Valki portálunknak elmondta: minden várakozásukat felülmúlta az Ambrózfalva SK újraalakulása, soha egyetlen támogató sem volt még ennyire méltányos. Hálásak és meghatottak, csodálatos látni a sok tenni akarót és a támogatók önzetlen segítsége nélkül nem jöhetett volna létre a csapat.

A hétvégén egy összeszokott, jó képességű csapatnak bizonyuló öttömösi alakulattal szemben maradtak alul, helyenként jó játékkal, nagy küzdelmet tanúsítva, a fiatal ambrózi együttes ígéretes előjellel vághat neki a bajnokságnak.

Ambrózfalva – Öttömös 1–2 (0-2)
Csongrád-Csanád megyei kupa, 1 forduló.
Gsz.: Valki A. (89′), ill. Kátai I. (6′), Maconka N. (28′).

Gál Gábor edző:

,,Majdnem sikerült a bravúr, kicsit jobban koncentrálunk, meg lehetett volna a győzelem, büszke vagyok a csapatomra! Minden elismerésem, tiszteletem a lelkes közönségnek, akik az utolsó percig szurkoltak, hajtották a csapatot, hatalmas taps nekik!”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap idézete

82 éve született Albert Flórián, magyar válogatott labdarúgó, az egyedüli magyar aranylabdás, a Nemzet Sportolója.

Tovább olvasom »