Ingyen wifi! Újabb jobbikos programpontot nyúlhat le a kormány

A Jobbik hosszú ideje kampányol az ingyenesen elérhető internet mellett. A kormány némi fáziskéséssel ugyan, de ismét megvalósíthatja az ellenzéki párt egyik programpontját.

Tavaly novemberben indította útjára a Jobbik az internetbarát települések mozgalmát, mely a netadóra is válaszul inkább ingyenes wifit biztosít a települések főterein. Eddig a jobbikos vezetésű önkormányzatok jeleskedtek e téren, de az a közeljövőben ellenzékből is kezdeményezni fogják szerte az országban a Jobbik önkormányzati képviselői a mozgalomhoz való csatlakozást – írtuk szeptemberben.

Úgy tűnik, a korábban még az internetadó bevezetésével kacérkodó kormánypárt belátta, hogy valahogy így kell elképzelni a 21. századi politizálást. A Magyar Idők kormányzati forrásra hivatkozva azt írja, hogy a kormány kedvezményes internet-alapcsomagot vezethet be , az internetezés áfája 18 százalékra csökkenhet, továbbá ingyenes wifi-szolgáltatás épülhet ki minden településen.

A lap úgy tudja, hogy az internetről szóló nemzeti konzultáció eredményei, valamint a piaci szereplőkkel, szakmai érdekképviseleti és civil szervezetekkel folytatott konzultációk alapján törvényjavaslat készülhet a „netsemlegességről”, továbbá a kabinet átfogó digitális köznevelési stratégiát dolgozhat ki.

Program indulhat az oktatási intézmények belső wifihálózatának fejlesztésére, digitális gyermekvédelmi tervet dolgozhatnak ki a kiskorúak védelmének erősítése érdekében, valamint adókedvezményben részesülhetnek a magyar startup cégek befektetői.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

38 éve született Dér Henriett, művésznevén Dér Heni, Vajdaságból származó magyar énekesnő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink