Képkiállítással ünnepelték a zene világnapját

1975 óta október elseje a zene világnapja. Ez alkalomból egy 7X2 méteres táblafestményt, ún. pannót avattak fel a Makói Általános Iskola Bartók tagintézményében. A művet a nyári ifjúsági művésztelepen készítették. 

51723320

– Nem szokványos módon ünnepeljük a zene világnapját, de maga a kép is a művészetek találkozásáról szól – jelentette ki Farkas Éva Erzsébet polgármester az ünnepségen. Az alkotást a jubileumi XV. Ifjúsági Művésztelepen festették fa alapra, temperával. A Bartók a bázisiskolájának tekinthető a művésztelepnek, nyaranta itt szoktak dolgozni az ifjú alkotók, ezért ide állították ki a képet.

96659348

A jubileum mellett Barcsay Jenő, Kossuth-díjas festő születésének 115. évfordulójára is emlékeztek, ezért a ,,Mesterek nyomában” volt a téma. – A negyvenöt általános- és középiskolás tanuló hat művésztanár irányításával festette meg ezt a pannót – tudtuk meg Karsai Ildikótól, a művésztelep vezetőjétől. Természetesen rengeteg munka volt vele, számos vázlat készült előtte.

A zenevilágnapi programok folytatásaként 17 órától a Koronában hangversenyt rendeznek, ahol az iskola növendékei zenélnek majd.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Rács mögött a makói kerékpártolvaj

A rendőrségre 2024. január 24-én érkezett bejelentés, hogy egy makói udvarról két kerékpárt is elloptak. Az ügyben még folyt a nyomozás, mikor két további, a közelben elkövetett biciklilopás ügyében is feljelentést tettek.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink