Két perccel lesz rövidebb az Újszeged―Makó―Mezőhegyes vonal busszal

A keddtől bezárásra ítélt 121-es számú Újszeged―Makó―Mezőhegyes vasútvonalon hivatalosan 103 perc volt a menetidő. Most kiderült, hogy a buszos menetidő 101 perc lesz.

Mint az ismert, a MÁV-VOLÁN-csoport augusztus 1-jétől 10 regionális vonalszakaszt zár be, így Makó 140 év után búcsúzik a vasúti közlekedéstől. A társaság pénteken közölte, az Újszeged―Makó―Mezőhegyes vonalszakaszon a vonathelyettesítő buszok útvonala a vasútvonaltól kis mértékben tér el, az érintett települések központjában haladnak és állnak meg, nem pedig a településközpontoktól távolabb fekvő vasútállomásoknál.

A buszok kiinduló- és célállomása Szeged Mars tér autóbusz-állomás, amely a helyi és helyközi közlekedési kapcsolatok szempontjából kedvezőbb az utasok számára. A Szeged-Hódmezővásárhely közötti vasútvillamos Rókusi templom és Anna-kút megállója onnan pár perces sétával elérhető – írták.

Az is kiderült, hogy a vonatpótlók Credobus Econell 12 buszok lesznek. Ezek a legújabb beszerzésű autóbuszok légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozóval rendelkeznek.

Bár több szakmai szervezet, egy fideszes polgármester és civilek is tiltakoznak a vonalbezárások ellen, úgy tűnik, a döntés végleges. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint luxus, hogy ahol kevés az utas, ott busz és vonat is legyen.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább olvasom »