Közel 1 millió forintos kár keletkezett a Városi Sportcsarnokban

Mucsi Tamás önkormányzati képviselő (DK) közérdekű adatigénylése nyomán kiderült, hogy bruttó 927.811 forintba kerül a makói Erdei János Városi Sportcsarnokban keletkezett károk enyhítése. Kiderült az is, hogy a város a József Attila Gimnázium ballagási idejére kiadta másnak a csarnokot, így a gimisek másik napon ballagnak el. Ha ez nem lenne elég, brutálisan magas bérleti díjat kérne a város azért, hogy a gimnazisták megtarthassák a tornaórákat.

Mágori András (Fidesz) nemrégiben arról beszélt, hogy a bezárt önkormányzati épületek állaga nem romlott a téli hónapok alatt. Igaz, a sportcsarnok beázik, de ez eddig sem titok a látogatók előtt, bár ő ,,nem tartozik közéjük.”

Mucsi közlése szerint azt írta neki Farkas Éva polgármester (Fidesz), hogy az épület fűtetlensége nem járult hozzá az állagromláshoz. Kiemelte, hogy jelenleg a hidegburkolatok javítása folyik és nem volt olyan hőmérséklet csökkenés télen, mely indokolta volna a fűtés bekapcsolását. Az ellenzéki képviselő szerint

pont a fűtetlenség az, amelyik nem tesz jót a hidegburkolatoknak, pláne akkor, ha egyébként sem sikerült észrevenni, hogy beázik az épület.

Mucsi hozzátette, a polgármester arról jótékonyan megfeledkezett beszámolni, hogy a tanári mosdók fűtése a sportcsarnok fűtési rendszeréhez vannak kapcsolva, így egész télen nem volt fűtés a mosdókban.

A képviselő azt is írja, dühös szülők keresték meg, miszerint át kell rakni a gimisek ballagását másik időpontra, mert a város más rendezvényt szervezett oda. Ez egy szülői értekezleten derült ki, így a lefoglalt éttermeket, vidéki vendégek érkezését át kell szerveniük.

Mucsi Tamás hozzátette, tankerületi források szerint brutálisan magas,

napi 120 ezer Ft + ÁFA bérleti díjat kérne a város azért, hogy a gimnazisták tesizhessenek.

Mindezt úgy, hogy a csarnok eredeti funkciója pont a gyerekek testnevelésének biztosítása lett volna.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink