,,Magyarország a magyaroké marad az utolsó lélegzetünkig”

Szembe kell nézni azzal, hogy Európa jelenlegi politikai mentalitása, vezetése képtelen arra, hogy a bevándorláson keresztül fenyegető terrorizmussal hatékonyan szembenézzen, illetőleg felülkerekedjen azon. Talán ez volt a legfontosabb üzenete a Jobbik szerdai fővárosban megtartott rendezvényén, melyen a nemzeti párt – már sokadszorra – nyíltan kiállt az Európai Unió kötelező menekültkvótájával szemben.

„Nem akarunk bevándorlást! Nem akarunk terrorizmust!” – ezzel a címmel szervezett a Jobbik az Európai Bizottság budapesti képviselete elé tüntetést, és a novemberben meglepő tavaszias időben több százan gyűltek össze, hogy képviseljék véleményüket a bevándorlók hazánkba való visszatoloncolása ellen.

A helyszín választás természetesen nem volt véletlen. Hiszen az Európai Bizottság, Jean-Claude Junckerrel az élén találta ki azt az abszolút ötletet, és képviseli még most is, hogy a kontinenst elözönlő bevándorlókat bármilyen szempont szerint is szét lehet, szét kell osztani a tagországok között.

A párizsi áldozatokra való néma főhajtással kezdődő demonstráció kezdetén Mirkóczky Ádám, a Jobbik szóvivője köszöntőjében arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy ez a mai nap nem az ünneplésről szól, sokkal inkább egy üzenetet hordoz, egy segélykiáltás, amely során kijelentjük, nem akarunk rettegni olyan emberek terrorjától, akiknek a haragját nem mi váltottuk ki, nem ilyen sorsot szánunk sem magunknak, sem az utánunk érkező generációknak.

38484715

Ugyanakkor itt az ideje az őszinte szembenézésnek is; nem folytatódhat az a politikai mentalitás, ami idevezette Európát – szögezte le a politikus.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke beszédében élesen kritizálta az Európai Unió vezetését, és arra figyelmeztette a résztvevőket, hogy végső soron azért vagyunk itt, mert a magyarok nem akarnak Magyarországon úgynevezett, no-go zónákat, olyan városrészeket, ahol a gyakorlatban nem érvényesek a befogadó állam törvényei, hanem a bevándorlók szabályai szerint élnek az emberek, és amelyek pont ezért a terrorizmus melegágyai, irányító-központjai.

65320513

Ez Európa öngyilkossága – mutatott rá a nemzeti ellenzék országgyűlési képviselője, aki világossá tette pártja álláspontját: soha egyetlen magyar ember sem fizetheti meg az erőszakos áttelepítés árát; sem pénzzel, sem a lányainkkal, sem bármi mással.

A radikális politikus emlékeztetett, hogy a Jobbik az egyetlen olyan párt, amely meghallgatná a magyar emberek a véleményét, és egy ügydöntő népszavazás keretében teret adna a döntésüknek, hogy egyáltalán esélyük legyen nemet mondani arra, hogy az Európai Bizottság hazánkba telepítsen idegeneket.

21964106

Mindezek alapján ki kell jelenteni, hogy nekünk nemzeti radikálisoknak zéró toleranciával kell kezelni a bevándorlás ügyét – jelentette ki Z. Kárpát Dániel.

Ijesztőnek nevezte a pacifikált, hedonizmusba menekült Nyugat viselkedését, az önvédelemi képességének hiányát, amely ebben a háborús időkben katasztrófához fog vezetni. Idesorolta azt is, hogy az Orbán-kormány nem vállalta fel a népszavazás kérdését, és nem merte 4 millió magyar ember szavazatának támogatásával rárúgni az asztalt a brüsszeli vezetésre, új játékszabályokat kikövetelve az Európai Unióban.

17163180

Mert ha a magyar kormány nem képes kiállni a magyar nemzet érdekeiért, akkor csak egy fordító irodára van szükség a parlamentben, amely az Európai Bizottság döntéseit átülteti a törvényeinkbe – érzékeltette a jelenlegi helyzetet Z. Kárpát Dániel, aki szerint mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy egy normális országban ezt nem úszhatná meg az európai helytartóság.

Beszédének a végén ígéretet tett: mi jobbikosok méltóak leszünk megvédeni a hazánkat, bárkivel szemben is!

Mirkóczky Ádám felszólalásában elmondta, hogy Európa jelenlegi válságáért, a bevándorlásért és a terrorizmusért két ember felelős, Angela Merkel német kancellár, illetőleg Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Ennél a párosnál aligha volt kártékonyabb vezetője az EU-nak – fogalmazott a politikus.

55747794

A multikulti csődjét már mindenki látja, és ha a Nyugat talán már el is veszett, de tőlünk, azaz Kelet-Közép Európától nem veheti el senki azt a jogot, hogy megőrizzük a kontinenst, és annak hagyományos értékeit, vallását és kultúráját.

A jelenlegi politikai vezetőség alkalmatlanságával kapcsolatban egy meghökkentő példával ért a nemzeti párt szóvivője. Mirkóczky Ádám ugyanis az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottság tagja, és a rendezvényen megosztotta azt a szomorú esetet, hogy az egyik kormánypárti képviselő az Iszlám Államot a térképen kereste.

Ilyen emberekkel nem lehet megvédeni Európát – szögezte le, majd hozzátette: az Orbán-kormány úgy cselekszik, ahogy azt az Egyesült Államok megkívánja, és Washingtonnak teljesen mindegy hol hullanak bombák, hol robbannak pokolgépek.

10373888

Most ennek az amerikai politikának a következményei nyögi Európa, és olyan országok, amelyeknek semmilyen köze sincs a bevándorlás kiváltó okához, az Iszlám Államhoz – fogalmazott Mirkóczky, aki emlékeztetett mindenkit, hogy az Egyesült Államok katonai vezetője elismerte, a terrorcsoportot ők hozták létre Szíria meggyengítése érdekében.

A nemzeti párt képviselője szerint jelenleg egy feladatunk van, egyetlen embert sem szabad beengednünk, és ezt nem embertelenségből, hanem azért, mert látjuk más nemzetek tragédiáját – utalt a több mint száz halálos áldozattal járó párizsi terrorakcióra Mirkóczky.

Kiemelte még azt is, véleménye szerint az EU-ban egyre markánsabban megjelenő nemzettudat miatt szorgalmazhatja ennyire a bevándorlást a Merkel-Juncker páros, de ha egyszer feltesszük a kérdést, hogy vagy mi, vagy ők, akkor magunkat válasszuk.

Vona Gábor először a megjelentekkel szembeni háláját fejezte ki, és megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek, hogy ezen a demonstráción kiálljanak az Európai Bizottság kötelező menekültkvótája ellen.

A Jobbik elnöke is aláhúzta, hogy ez a terrorhullám nem érte volna el Európát, ha az EU-nak nem ilyen vezetői lennének.

59087922

Vona Gábor szerint négy szempont alapján ajánlatos megközelíteni a bevándorlást.

1. Ez nem pártpolitikai kérdés. Ezzel kapcsolatban Vona Gábor elmondta, hogy mivel a Jobbik jelszava úgy hangzik: csak a nemzet, ezért a nemzeti ellenzék képes volt félretenni az aktuálpolitikai törekvéseit, hogy támogassa a nemzet ügyét. Azonban hiába mutatott példát ezzel, nem követe őt egyetlen párt sem.

2. Ez a hatalmas népvándorlás bár sokakat meglepett, de várható volt. A pártelnök kiemelte, hogy az éghajlatváltozás, a vízhiány, a népességrobbanás illetve a háborúk már ideje korán jelezték, hogy nemsokára egy hatalmas tömeg indul meg a gyenge és védtelen Európa irányába, azonban a folyamat mögött szervezettséget, tudatosságot is fel kell fedezni. Ugyanakkor ez még csak a kezdet, az Európai Uniónak hosszútávon kell felkészülnie a bevándorlásra, és azon keresztül a terrorra, azonban ha az EU nem is képes megvédeni magát, attól még nekünk meg kell védenünk hazánkat.

3. Minden vallást tisztelni kell, ugyanakkor mindegyiket csak a saját kontinensén. Vona Gábor ehhez hozzáfűzte: az iszlám vallás nem egyenlő az Iszlám Állammal, ugyanakkor Magyarország nem képes befogadni olyan emberek tömegét, akiknek az identitását nem lehet összeegyeztetni az értékeinkkel.

4. Azok a menekültek, akik átlépik az Unió határát, bevándorlóként kell kezelni, akik már nem a háború elől menekülnek, hanem pusztán csak itt akarnak élni.

12432771

Fotók: Béli Balázs / Alfahír

Vona Gábor úgy látja két gondolat vezérelheti Merkel-Junkcker párost, az egyik a multikulti teljesen elhibázott gondolata, a másik pedig az olcsó munkaerő iránti vágy.

A Jobbik elnöke végül rámutatott arra is, hogy miért is kell elutasítani a kötelező menekültkvótát:

– A kvóta csak egy meghívóként szolgál, egy olyan trójai faló, amelyet nem az ellenség épít, hanem az őslakosok.

– Mivel a schengeni övezetben nincsenek határok, abszurd azt gondolni, hogy valahogy meg lehet állítani a migránsok szabad vonulását.

– Igazságtalan, hiszen azoknak az országoknak is fizetnie kell a számlát, amelynek semmilyen köze sincs ehhez a folyamathoz.

– Párizs óta tudjuk, hogy ez életveszélyes is, hiszen a bevándorlás és a terror kéz a kézben jár.

Ezért lenne szükség hazánkban egy ügydöntő népszavazásra,

amely futótűzként terjedne végig az Európai Unió országaiban

– fogalmazott a pártelnök.

Vona Gábor búcsúzóul kijelentette: ha százezren érkeznek a határunkhoz, mi is százezren védjük azt meg, ha egy millióan, akkor egy millió magyar fog ott állni, de Magyarország a magyaroké marad az utolsó lélegzetünkig.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink