Mégis kapnak támogatást a makói újszülöttek

Csütörtökön derül ki, hogy mekkora mértékűt. Farkas Éva szerint a támogatás kifizetése a ,,körültekintő gazdálkodásnak” köszönhető. (Kiemelt fotó: Bébikötvény átadó ünnepség Makón 2016-ban.)

,,A körültekintő gazdálkodásnak köszönhetően a 2019. október 14. és 2020. november 30. között született makói babák számára támogást biztosítunk”

– jelentette be szerda délután közösségi oldalán a polgármester.

Mint az ismert, Makón több tétel, támogatás kifizetését felfüggesztették, de még a koronavírus helyzet előtt, március elején. Azaz, a költségvetési problémák már a járvány előtt felmerültek. Így ebben az évben eddig nem kaptak önkormányzati támogatást a sportegyesületek, civil szervezetek, nyugdíjas klubok, továbbá nincs újszülötti- és beiskolázási támogatás sem.

Januárban az volt az elképzelés, hogy az újszülött támogatást 100 ezer forintról 150 ezer forintra emelik már az idén. Hogy pontosan mennyit kapnak a makói újszülöttek, az a polgármester közlése szerint a holnapi online tájékoztatásában derül ki.

A napokban írtunk arról, hogy van 600 millió forint tartalék a makói költségvetésben. Egyelőre nem ismert, mire szeretnék fordítani ezt az összeget, de elképzelhető, hogy ez a fedezete az újszülötti támogatásnak.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A természetvédők szerint a makói palagáz kitermelése tönkretenné az Alföld vízkincseit

A nem-hagyományos földgáz, palagáz feltárása és kitermelése végzetes hatással lehet az Alföld vízellátására. Az energiafüggetlenség növeléséhez a teljes hazai fosszilisenergia függőség csökkentése szükséges, ehhez az uniós vagy hazai közpénzeket energiatakarékossági – és hatékonysági, továbbá megújuló energiás fejlesztésekre kellene költeni – emlékezteti a hazai döntéshozókat a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ).

Tovább olvasom »

A Bartók szülői közössége polgári peres eljárást indított a fenntartó ellen

Az M-BB Iskoláért Védegylet a Bartók intézmény törvényes működésének helyreállítása iránt kérelemmel fordult a Klebelsberg Központhoz, az Oktatási Hivatalhoz, az Oktatásért Felelős Miniszterhez, az eddig történtek miatt pedig polgári peres eljárást kezdeményeztek a Makói Általános Iskola és a Hódmezővásárhelyi Tankerület ellen.

Tovább olvasom »