Országos versenyen, saját versével kapott kiemelt arany minősítést Erdei Norbert

A makói származású, Szegeden élő Erdei Norbert a Hontravel Kft. által szervezett Országos Nyugdíjas KI-MIT-TUD és Népek Tánca-Népek Zenéje országos döntőjében lépett színpadra. Norbert remekül szerepelt, kiemelt arany minősítést ért el.

Három turnusban volt a döntő, mert olyan sok jelentkező volt, 400-nál is többen mutatták meg, hogy mit tudnak. Az első nap közös felvonulás volt Hajdúszoboszló főterén, másnap reggel kezdődött a verseny, két teremben. Vers-próza, ének, néptánc és színjátszás kategóriákban lehetett nevezni.

Norbert az elődöntőben is saját verset adott elő és a döntőben is, ennek címe: Álmaim útján. Ezt zenei aláfestéssel adta elő és az elődöntőt követően kezdte el írni. Ez róla és az édesanyjáról szól, ahogy gondozta, ápolta. Végül kiemelt aranyminősítéssel díjazták.

,,Azt sejtettem, hogy az arany minősítés meglesz, de a kiemeltre nem számítottam. Még a szervezőknek is jeleztem előtte, hogy én az aranyra gyúrok, arra nem számoltam, hogy kiemelt lesz. Nagyon boldog voltam, amikor megkaptam. Sokat dolgoztam vele”

– fogalmazott a Makói Csípősnek.

Az is kiderült, hogy makói volt a zsűri elnöke, méghozzá Tóthné Döme Mária, a Maros Táncegyüttes vezetője. Norbert oldalunkon keresztül gratulált a Menyuke csapatának, bízik benne, hogy jövőre találkoznak az elődöntőben és/vagy az országos döntőben.

Oldalunknak elmondta, ha jövőre is megszervezik a versenyt, el szeretne indulni a vers mellett másban is. Korábban néptáncolt és versenytáncolt, így gondolkodik rajta, hogy két kategóriába nevezzen. A jövőről kapcsolatban elmondta: a versírást folytatni szeretné, önálló könyvet és CD-t kiadni. Továbbá júliusban Szegeden lesz egy saját versbemutatót estje.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább olvasom »