Patkányok a makói belvárosban: az önkormányzat szerint nekik senki nem jelezte

Azzal ellentétben, ami a közösségi oldal bejegyzésében áll, senki nem tett bejelentést a belvárosban megjelent patkányokkal kapcsolatban – közölte a Délmagyarországgal a makói városháza.

Mint arról beszámoltunk, a Korona mögötti soron egy kukánál rágcsálókat videózott le egy lakos. A feltöltő szerint be lett szólva már több alkalommal az önkormányzatnak, amire azt a választ kapták, hogy majd hajnalban kezelik a krízist, de a változás csak annyi, hogy egyre több lett belőlük.

A megyei napilap cikkében azt írja: az önkormányzat ilyenkor a panaszosoknak tud adni rágcsálóirtót, illetve elrendeli az érintett területeken a soron kívüli irtást egy magáncég közreműködésével. Kovács Sándor fideszes önkormányzati képviselő a lapnak elmondta, senki sem kereste ilyesmi miatt. Zsámboki Zsolt, az Innovációs és Városfejlesztési Iroda műszaki csoportvezetője azt mondta, a közösségi oldalt látva szereztek tudomást a patkányokról. Ezért a napokban rendkívüli rágcsálóirtást tartanak a belvárosban, ami érinteni fogja a zárt csapadékvíz- és a szennyvízelvezető hálózatot is.

Az elszaporodó patkányok problémája több éve fennáll Makón. Már tavaly arról írtunk, a patkányészlelések sorában Makó az országos lista elején található. Tízezer lakosra vetítve egészen pontosan az ötödik helyen állt Makó az országban.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink