Pont kerülhet a Bajza utcai lakáskárosultak ügyére

[ad 1]

Ha egy építési vállalkozó hitelt vesz fel a banktól, a munkák végeztével a lakók beköltöznek, ám kiderül, hogy a vállalkozó nem fizetett a banknak, akkor Ön szerint kitől kellene követelni a pénzt? 

39668215

A Bajza utcai sorház. Egy hónappal ezelőttig itt lakott a vállalkozó, a károsultakkal együtt.

A Szegedi Bíróságon első fokon elhangzott: a lakóknak kötelességük eltűrni, hogy a pénzintézet az ingatlanok terhére keresse a saját kintlévőségét. A lakók nem fizettek, ezért a bank beperelte őket – tudtuk meg Dr. Szabó Bálinttól, a károsultak jogi képviselőjétől.

Mint ismert, Makón három, Szegeden tizenhét társasház, sorház épült hitelből vállalkozó segítségével. A beköltözés után másfél-két évvel jelentkezett a Raiffeisen Bank, hogy a lakók fizessenek a lakásértékhez közeli összegeket, ugyanis a vállalkozó, L. Gábor nem adta vissza a hitelt a banknak.

A lakók rájöttek, hogy eredmény csak összefogással érhető el, ezért felkérték Dr. Szabó Bálintot, hogy képviselje őket. Ő egyeztetett a pénzintézettel és a vállalkozóval is. – A bank összesen 250 millió forintot követel. L. Gábor 180 milliót tud kifizetni. Jelen állás szerint ingatlanonként 1-2 millió forinttal kellene a lakosoknak hozzájárulni – ismertette az ügy jelenlegi állását.

Fejlemény pénteken várható, akkor a vállalkozó megteszi a végső ajánlatát. – A cél az lenne, hogy írásos megállapodás szülessen még január, vagy karácsony előtt. A különbözeti összeget a lakók harminc napon belül ki tudnák fizetni – árulta el Szabó. A másodfokú tárgyalás, – esetleges ítélethirdetés, – január 28-án lesz a Szegedi Ítélőtáblán.

Hét év után a lakosok nyugodtan élhetnének otthonukban, bár az tény, hogy egészségi állapotok, családok mentek tönkre a történtek miatt. Semmi sem lesz ugyanaz, mint előtte, de a minimális cél teljesülhet: a kifizetett ingatlanok azoké lehetnek, akik valóban ki is fizették – tette hozzá az ügyvéd.

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink