Szegeden lobbant fel a forradalom lángja

Kevéssé ismert tény, hogy a forradalom követelései először nem Budapesten, hanem Szegeden, a MEFESZ ülésén fogalmazódtak meg az október 20-ai nagygyűlésen. Ekkor elsősorban az oktatás reformjával kapcsolatos elvárásoknak adtak hangot, de már fontos politikai követelések is megfogalmazódtak. (Kiemelt kép: Nagygyűlés október 20-án az Auditorium Maximumban: szöveggel a kezében Lejtényi András áll, tőle balra a második Kiss Tamás, mellette pedig dr. Perbíró József ül./ntf.hu)

A MEFESZ fogalmazta meg azon – több változatban ismert – pontok gerincét, amelyek később az 1956-os forradalom 16 pontjaként váltak ismertté.

  1. Az egyetemi ifjúság káderezését a párt augusztusban hozott értelmiségi határozatának szellemében végezzék.
  2. A Szegedi Egyetem – mint újság – az egyetemi és főiskolai hallgatók sajtóorgánuma legyen, ez tükröződjék tartalmában és formájában.
  3. A diákjóléti bizottságba küldendő tagot a kari gyűlések válasszák.
  4. Követeljük a szabad elvi viták rendezésének jogát.
  5. Túlterhelések megszüntetése:
    a./ a nőhallgatók számára töröljék el a honvédelmi oktatást, a férfi hallgatók óraszámát heti 2 órára csökkentsék
    b./ a nem szaktárgyakból megfelelt – nem megfelelt minősítés legyen
    c./ a marxizmus oktatását szabadítsák meg a dogmatizmustól, a minősítés megfelelt – nem megfelelt legyen. Kevesebb kötelező órát, több speciál kollégiumot
  6. a./ Szálló és lakásügyben lakásügyi bizottságot hozunk létre, mely megállapítja a lakások maximális bérét.
    b./ A szálló igazgatójának kinevezésénél az ifjúság képviselőjének vétójoga legyen.
    c./A felszabaduló középületekből az igények szerint diákszállókat hozzanak létre.
  7. a./ Külföldi utazások szervezése keletre és nyugatra.
    b./ 50%-os utazási kedvezményt követelünk belföldi utazásokra
  8. Általános jegykedvezményt követelünk minden kulturális rendezvény minden előadására: mozi, színház, hangverseny, stb.
  9. A zenei szakiskola főiskolai jellegének elismerését követeljük, a hallgatók számára rendes egyetemistákat megillető jogokat követelünk.
  10. A védőnőképző főiskolai jellegének elismertetése, és a hallgatók számára rendes főiskolásokat megillető jogokat.

A politikai követelések a következők:

  1. Követeljük, hogy állítsák bíróság elé azokat, akik felelősek az elmúlt időszak bűneiért, és e tárgyalásoknak a legnagyobb nyilvánosság előtt kell lefolyniuk.
  2. Követeljük a tájékoztatás szabadságát, a sajtó mindenben hozzon részletes beszámolót és fűzzön hozzá kommentárt.
  3. Követeljük, hogy Nagy Imrét és Lukács Györgyöt válasszák be a központi vezetőségbe.
  4. Bérügyi reformot követelünk. Állapítsák meg az államtól származó összjövedelem felső határát, és gyorsítsák meg az alacsony bérek felemelésének ütemét.
  5. Követeljük a halálbüntetés eltörlését, politikai bűncselekményekben.
  6. Új alapokra fektetett, szabad demokratikus választási rendszert követelünk.
  7. Követeljük, hogy az egyetemi ifjúság nagyobb részt kapjon az ország politikai és egyéb ügyeinek intézésében.

A forradalmat kezdő 1956. október 23-ai műegyetemi tüntetés a MEFESZ követeléseivel indult útjára.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »