A nap idézete
98 éve született Nagy László, Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
98 éve született Nagy László, Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
A makói focicsapat egykori játékosa, felnőtt és utánpótlás edzője július 9-én, 58 éves korában váratlanul elhunyt. Munkahelye, a kiskőrösi Bem József Általános Iskola is elbúcsúzott tőle.
Maga a parlamenti törvény is elég visszás, az erről szóló szavazás is nehezen ment át a makói testületen, ezt még sikerült azzal fokozni, hogy egy ünnepséget is tartottak az ingyenes vagyonátadásról.
Az Európai Bizottság pénteken bejelentette, hogy keresetet indít Magyarországgal szemben az uniós bíróságon az egyes építőanyagok rögzített árát bevezető szabályok, a rögzített árak be nem tartása esetén fizetendő súlyos büntetőadók, valamint az építőanyagokra és az építőipari nyersanyagokra vonatkozó termelési kötelezettségek miatt, számolt be az MTI.
23 éve hunyt el Petri György, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
A harmadfokú hőségriasztás ideje alatt július 15-től, naponta 10 és 17 óra között a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon a MÁV-START ásványvizet biztosít az utasainak.
Rendkívüli testületi ülés volt kedden Kiszomboron, ahol Endrész Erzsébet arra hívta fel a figyelmet, hogy turisták érkeznek a faluba, nézik a Rónay-kastélyt, fotókat készítenek és közben óriási gaz van.
Dr. Lukács László György az MVM székháza előtt tartott sajtótájkoztatót pénteken. A dolog apropóját az adja, hogy a lakosság által kézhezkapott számlákból egyre jobban úgy látszik, hogy a rezsicsökkentés gyakorlatilag megszűnt.
18 éve hunyt el Kállay Ilona (eredeti nevén: Munk Ilona), kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész.
A legutóbbi testületi ülésen döntöttek arról, hogy önkormányzati lakásokat jelölnek ki eladásra. Ennek kapcsán súlyos problémákra hívta fel a figyelmet Zeitler Ádám.
Mihálffy Béla, a Homokhátság és Szeged fideszes országgyűlési képviselője bejelentette, hogy aláírásgyűjtést indít a vízpótlás felgyorsítása érdekében a Homokhátságon. A momentumos Halász Noémi feltette neki
Talán néhányan már elfelejtették, de 2 éve furcsa körülmények között került lakat a makói belvárosban található Bartók épületre. Az M-BB Iskoláért Védegylet megtudta, hogy a városközponti ingatlan visszakerült teljesen az önkormányzathoz, csak erről nincs semmilyen irat, levelezés, jegyzőkönyv.
Mint arról beszámoltunk, hamarosan felújítják a 4413-as jelű, Algyőt és Maroslelét összekötő út több mint hat kilométeres szakaszát, amire bruttó 3,3 milliárd, azaz kilométerenként nagyjából 500 millió forintot fordít a Magyar Közút. Ez az út vezet Lázár János építési és közlekedési miniszter batidai kastélyához – hívja fel a figyelmet az Átlátszó.
A mai nappal elkezdődött a 2024/2025-ös tanév. Az elmúlt években megszokottá vált, hogy az iskolakezdést megelőzően még inkább felszínre kerülnek az oktatási rendszer problémái. Az idei azonban a legbotrányosabb tanévkezdések egyike – állítja az aHang a közleményében.