Üzentek a Makó FC szurkolói: takarodjanak, akik asszisztáltak a klub tönkretételéhez!

,,Nem látunk szívesen a pálya környékén szelfiző politikusokat, hazudozó elnököket, tehetetlen „nagy” embereket” – keményen fogalmaztak oldalukon a Lángszórós Alakulat tagjai. Úgy döntöttek, minden erejükkel azon lesznek, hogy hallassák a hangjukat.

A szurkolók azt írták, pár hónap leforgása alatt a harmadosztályból megye II. lett, de a szurkolás Makón marad első osztályú, ugyanis úgy döntöttek, hogy a helyi erőkből és fiatalokból álló csapatot fogják támogatni ezentúl.

,,Minden erőnkkel azon leszünk, hogy hallassuk a hangunkat, és még ha személyesen nincs is kint a meccseken egy felelős sem, tudjuk, hogy elér hozzájuk ez az egyszerű üzenet: Szabó takarodj!”

– közölték.

Nem fejtették ki, de vélhetően Szabó Ádámra gondoltak, aki 2020 nyarán mutatkozott be a csapat mögött álló cég tulajdonosaként egy szurkolói ankéton.

Mint arról a Makói Csípősön beszámoltunk, szeptember végén derült ki, hogy a makói önkormányzat bezárja a sportlétesítményeket, a Makó FC így visszalépett a bajnokságtól. A szurkolók később elbúcsúztatták a csapatot, a jelenlegi helyzetben a gárda vezetősége arra törekedett, hogy megtartsák az utánpótlást és az alsóbb osztályú együtteseket.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink