Apátfalva fideszes polgármesterét elítélték, a Makói Csípős megírta, erre feljelentette az újságírót

Még a 2019-es önkormányzati választás hajrájában Szekeres Ferenc lejárató cikket írt az önkormányzati újságba a volt alpolgármesteréről. Emiatt végül személyes adattal való visszaélés miatt elítélték (azóta már jogerősen is), ezt megírtuk a Makói Csípősön. A fideszes polgármester úgy döntött, feljelent minket a cikkünk miatt, azonban a napokban jogerőre emelkedett rendőrségi döntés szerint nem történt bűncselekmény és megszüntették az eljárást a Makói Csípős főszerkesztője ellen.

Szekeres Ferenc, Apátfalva nagy többséggel megválasztott polgármestere ellen vádat emeltek személyes adattal való visszaélés bűntettében. Lehetősége lett volna beismerni a vétségét az előkészítő tárgyaláson, de nem tette, így végül tárgyaláson született meg az ítélet, melyben kimondták bűnösségét – írtuk 2022. április 7-én, az elsőfokú, akkor még nem jogerős ítélet kapcsán. A fideszes polgármester akkor még fellebbezett, de az ítélet azóta egyébként jogerős lett.

Szekeres fejlentést tett a rendőrségen a cikkünk alapjául szolgáló Facebook poszt miatt, – ami az első fokú ítéletéről szól és Bálintné Siprikó Zsuzsanna volt alpolgármester tette közzé, – az ebből készült szórólap és a Makói Csípős cikke miatt is.

E sorok íróját, a Makói Csípős főszerkesztőjét, Bottyán Róbertet bűnügyi személyes adattal való visszaélés miatt jelentette fel a fideszes faluvezető, méghozzá azért, mert

a cikkünkbe beletettük a róla szóló ítélet rendelkező részét, természetesen a személyes adatok kitakarásával.

Az egész ügy végül a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságra került, az újságíró védelmét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vállalta. Az áprilisi, békéscsabai kihallgatáson kértük az eljárás megszüntetését, ugyanis nem történt bűncselekmény. Úgy érveltünk, tényszerűen számoltunk be egy közhatalmat gyakorló, választott politikai közszereplőt érintő, közérdeklődésre számot tartó témáról, ez pedig a sajtó kötelessége. A közvéleménynek pedig értesülnie kell arról, ha egy választott közhatalom-gyakorló ellen hasonló eljárás zajlik.

Arra is hivatkoztunk, hogy a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok is rendszeresen adnak ki hasonló ügyekben közleményeket, amelyekben egyértelműen beazonosíthatóan és sok esetben név szerint is megjelölik a terhelt személyét.

Álláspontunk szerint a feljelentés megtétele a demokratikus közvélemény biztosítását akadályozó, sajtószabadságot korlátozó túlkapás volt.

Júniusban megérkezett a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság határozata, mely szerint megszüntetik az eljárást Bottyán Róbert újságíró ellen, az indoklásban azt írták:

,,mivel a cselekmény nem bűncselekmény.”

Az újságírót védő Csűri Gábor, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédje így értékelte az ügyet:

,,A TASZ egy szabadabb országért dolgozik, ezért a bátor és hiteles újságírói munkához szükség esetén igyekszik jogi támogatást biztosítani. A Makói Csípős újságírójának meggyanúsításáról nekem a gogoli gondolat ugrott be először – „nézzenek bele a tükörbe, ahelyett hogy összetörnék!”. Kifejezetten örömtelinek tartom, hogy a nyomozó hatóság végül úgy ítélte meg, hogy nem történt jogsértés, és meggyőzték a védelem érvei. Ha a sajtó felelősségteljesen, az etikai normák szerint végzi a dolgát, akkor nem valósíthat meg jogsértést.”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább olvasom »