Zeitler Ádám a Hagymafesztiválról: gratulálok a szervezőknek!
Zeitler Ádám önkormányzati képviselő aktívan részt vett a Hagymafesztivál programjain, erről beszámolt közösségi oldalán is.
Zeitler Ádám önkormányzati képviselő aktívan részt vett a Hagymafesztivál programjain, erről beszámolt közösségi oldalán is.
Idén a Hagymafesztivál kiállítói között helyet kapott a makói Marosmenti Polgárőr Egyesület is, ahol bemutathatták tevékenységüket, valamint egyre szélesebb körű feladataik ellátásához további tagokat toboroztak.
Mint az ismert, egy január elsejétől hatályos jogszabály alapján a kormányzat átszabta a háziorvosi ellátást, benne az alapellátási ügyeleti rendszert. Ezt fokozatosan vezetik be az országban, október 1-től lép életbe Csongrád-Csanádban.
A Jobbik-Konzervatívok országjárásba kezdett, amelynek során olyan településeket keresnek fel, ahol jövőben, vagy már most is gondot jelentenek az ázsiai migránsmunkások, illetve a távol-keleti akkumulátorgyárak.
7 éve hunyt el Csoóri Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Szeptember 11-től immáron a dél-alföldi országrészben, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében található PENNY-üzletekben is elérhető a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása – közölte az üzletlánc.
A Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen egy román állampolgár jelentkezett kilépésre szeptember 10-én 8 órakor egy angol honosságú Porsche 718 Cayman típusú személygépkocsi vezetőjeként.
Napos, meleg idővel indul a hét, majd a hét közepén hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal, a front mögött pedig visszaesik a hőmérséklet és a hétvégén már 30 Celsius-fok alatt alakulnak a délutáni maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
103 éve hunyt el Csáth Géza (eredeti nevén Brenner József), magyar író, orvos, pszichiáter, pszichoanalitikus, zenekritikus, zeneszerző.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége drónpilóta képzést szervezett Makón a múlt héten
A hazai kórházak lesújtó klimatizáltsági állapotát elsőként Magyar Péter hőmérős akciója állította reflektorfénybe. A DK-s Földi Judit ennek kapcsán írásbeli kérdéssel fordult még szeptember elején Pintér Sándorhoz.
Lázár János, a tárca vezetője semmilyen engedélyt nem kért és nem kapott erdőterület megvásárlására – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Múlt hét végén, a Hagymafesztivál ideje alatt rengeteg csapadék hullott. A sok eső többeket visszatartott, így az árusok is forgalomcsökkenéssel szembesültek.
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy 7815 négyzetméteres erdőt vehetett meg az államtól, holott az állami erdők értékesítését alapesetben jogszabály tiltja – írta az