A nap idézete
81 éve született Cseh Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, rajztanár.
81 éve született Cseh Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, rajztanár.
Állatvédelmi kerekasztalt szervezett a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal.
A szén-monoxid-érzékelő jelzése miatt riasztották a tűzoltókat Makón egy Üstökös utcai családi házba vasárnap.
Az év elejével jelentős áremeléseket jelentettek be a magyarországi mobilszolgáltatók. Az új díjszabás március 1-jétől lép érvénybe. A tavalyi rekorder inflációra hivatkoznak a drágítás okaként.
80 éve hunyt el Bálint György, magyar író, újságíró, kritikus, műfordító. A humanizmus, a polgári és demokratikus értékek egyik legjelentősebb őrzője és képviselője, a publicisztika kiemelkedő alkotója a két világháború közti magyar irodalomban.
A szegedi Momentum és az aHang közös tiltakozást szervezett szombaton annak kapcsán, hogy az egyházmegye kivágná a városban a püspöki stadion mellett található hathektáros véderdő jelentős részét, hogy oda katolikus iskolát éptísen.
Ezen a héten két nap is várták Makón a véradóhősöket.
Az uniós tagállamok nagyköveti tanácsa pénteken jóváhagyta az európai sajtószabadság-törvény szövegéről született kompromisszumot.
201 éve született Madách Imre, magyar költő, író, ügyvéd, politikus, a Kisfaludy Társaság rendes és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja.
Régiók közül a Balaton, települések tekintetében pedig Budapest, Siófok és Eger lettek 2023 legkedveltebb úti céljai a Szallas.hu foglalási adatai szerint.
A hazai kórházak lesújtó klimatizáltsági állapotát elsőként Magyar Péter hőmérős akciója állította reflektorfénybe. A DK-s Földi Judit ennek kapcsán írásbeli kérdéssel fordult még szeptember elején Pintér Sándorhoz.
Lázár János, a tárca vezetője semmilyen engedélyt nem kért és nem kapott erdőterület megvásárlására – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Múlt hét végén, a Hagymafesztivál ideje alatt rengeteg csapadék hullott. A sok eső többeket visszatartott, így az árusok is forgalomcsökkenéssel szembesültek.
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy 7815 négyzetméteres erdőt vehetett meg az államtól, holott az állami erdők értékesítését alapesetben jogszabály tiltja – írta az