![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2020/04/vasarhelypiacmaszk.jpg)
A Hódmezővásárhelyen már húsvétkor kihirdetett ajánlás most országosan kötelező lesz
Az üzletekben mindenki köteles a szájat és az orrot eltakaró eszközt (orvosi maszk, sál, kendő) viselni – ez Hódmezővásárhelen már húsvétkor így volt. Ezen kívül
Az üzletekben mindenki köteles a szájat és az orrot eltakaró eszközt (orvosi maszk, sál, kendő) viselni – ez Hódmezővásárhelen már húsvétkor így volt. Ezen kívül
Ismét egy olyan tehergépkocsi-vezetővel szemben intézkedtek a Csongrád megyei rendőrök, aki eltakart hatósági jelzéssel közlekedett. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai 2020. április 27-én
Az asztali készletnek – eredetileg – természetesen semmi köze a koronavírushoz, ám valóban az Alföldi Porcelángyár terméke volt, aminek 1971-ben kezdődött meg a forgalmazása, és
A hódmezővásárhelyi rendőrök több mint egy tucat tő kendert találtak egy helybeli férfi lakásán, aki laboratóriumi körülmények között termesztette a növényeket. Kábítószer birtoklása miatt kell
Minden héten összeül a vásárhelyi operatív stáb. Hétfői ülésükön a következők hangzottak el: Jelenleg 29 háztartásban 31 fő van hatósági karanténban. Összesen 4 emberrel szemben
A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete elfogultsággal vádolja a Vásárhelyi TV-t, erre bejelentették, hogy bojkottálják a csatornát. A hétfői vitaműsorban részt vevő fideszes Cseri Tamás erre azt
Ennél több csak a budapesti régiókban (1347+368), Fejér (269) és Zala (98) megyékben van. A szeged.hu információi szerint 31 lakó és egy dolgozó betegedett meg
Richter Gedeon Nyrt. nagy összegű, mindösszesen 4 millió Forint adománnyal támogatta intézményünket – írja honlapján a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ. A neves gyógyszeripari nagyvállalat
Bakson körbálák égtek egy családi ház udvarán, Hódmezővásárhelyen pedig egy idős asszony nem tudott ajtót nyitni. Ötven négyzetméteren égett a száraz aljnövényzet hétfőn Makón, a
Kiosztásra került Hódmezővásárhelyen az egészségügyi alapellátást végző praxisokban dolgozó 30 háziorvos és asszisztenseik között 3 500 sebészeti szájmaszk és 150 fejmaszk abból a szállítmányból, amit