? Traktor és autó ütközött Makó belterületén
A baleset a Táncsics Mihály utca és a Szilágyi Dezső utca kereszteződésében történt szombat délután. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az autóba beszorult egy utas, akit
A baleset a Táncsics Mihály utca és a Szilágyi Dezső utca kereszteződésében történt szombat délután. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az autóba beszorult egy utas, akit
Két személyautó és egy kisbusz ütközött össze a Csanádpalotát és Pitvarost összekötő út 62-es kilométerszelvényénél szombaton – közölte a megyei katasztrófavédelem 17 óra után. Azt
Szombaton életbe lépett az országos tűzgyújtási tilalom – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel. A Nébih fokozott körültekintésre hívott fel, Magyarországon ugyanis az
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron két napon keresztül tanította vezetni kiskorú gyermekét – olvasható az ügyészség honlapján.
Az autópálya-határátkelőhelyen 2021. július 29-én 22 óra 15 perckor egy román állampolgár jelentkezett kilépésre egy román honosságú személygépkocsival és lengyel honosságú vontatmányával. A férfi a tréleren egy
Csütörtökön három szabadtéri tűzesethez riasztották a tűzoltó egységeket megyénkben. Nagytőkénél, Makón és Szegeden gyulladt ki az avar, összesen mintegy háromezer négyzetméteres területen. A hivatásos tűzoltók
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal az izraeli-amerikai kettős állampolgárságú egyetemi hallgatóval szemben, aki tavaly nyáron támadt egy nőre és a vele levő két
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a letartóztatást fenntartó elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítványt a Szegedi Ítélőtáblának a különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt elsőfokon
A nagy méretű fa kedd reggel dőlt az útra Makón. A város hivatásos tűzoltói rövid idő alatt elvégezték a műszaki mentést, a beavatkozásnak köszönhetően a
A gyermeket belvárosi séta közben tévesztette szem elől az édesapa és az édesanya Szegeden. A Szegedi Rendőrkapitányság járőreit 2021. július 26-án valamivel 21 óra után