A CNN címlapon számolt be a budapesti tüntetésről
Több ezren tüntettek szombaton Magyarországon a tervezett kínai egyetem ellen – írta vasárnap a CNN a Reuters alapján. Az anyag délelőtt a vezető amerikai híroldal címlapján szerepelt.
Több ezren tüntettek szombaton Magyarországon a tervezett kínai egyetem ellen – írta vasárnap a CNN a Reuters alapján. Az anyag délelőtt a vezető amerikai híroldal címlapján szerepelt.
Elutasította az Európai Bíróság Magyarország arra vonatkozó keresetét, melyet még 2018-ban adott be a Sargentini-jelentés megszavazása ügyében – írja a csütörtök délelőtt kiadott ítéletre hivatkozva a Telex.
Már ingyen sörrel is csalogatják koronavírus elleni oltásra a nagykorú, – 21 év feletti, – lakosságot az Egyesült Államokban. A Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint Joe
Az Európai Bizottság hétfőn olyan ajánlásokat hozott nyilvánosságra, melyek megkönnyítenék az EU-n belüli utazást, annak érdekében, hogy már a közös, uniós covid-igazolványok bevezetése előtt enyhítsenek
Imár a brit hírszerzés ügynökei is elképzelhetőnek tartják, hogy egy vuhani laborból eredjen a világszerte több mint 3,5 millió áldozatot követelő koronavírus-járvány – írta a
Mint arról beszámoltunk, váratlanul visszahívták a bangkoki magyar nagykövetet. Bus Szilvesztert nemcsak hazarendelték, hanem el is bocsátották a Külgazdasági- és Külügyminisztérium kötelékéből. A 168 óra megtudta, mi állt az 54
A nem kormánypárti sajtó számára a miniszterelnök elérhetetlen, lehetetlen tőle kérdezni, így egészen ritkán találkozik Orbán olyan kérdésekkel, mint amiket Londonban kapott. (Fotó: BENKO VIVIEN
Majdnem egy hónapja visszahívták és elbocsátották Bus Szilvesztert, a thaiföldi magyar nagykövetet, ám minderről semmit nem lehetett tudni, mivel a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) elég nagy titokban tartotta.
A csütörtök éjszaka megjelent Magyar Közlöny egyik Orbán Viktor által aláírt határozatában az szerepel, hogy a kormány, figyelemmel a koronavírus-világjárvány következtében előállt európai járványügyi helyzetre döntött az
Az elmúlt hetekben több száz romániai roma jutott be illegálisan az Egyesült Államokba a mexikói határon keresztül. A Rio Grande határfolyón keresztül jutottak be tutajokkal