A nap témája: Jövőre esküt kell tenniük a még pályán maradó tanároknak
Jövő év május 31-étől csak akkor tölthetnek be pedagógus munkakört a pedagógus szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkezők, ha felsőoktatási intézményben esküt tettek
Jövő év május 31-étől csak akkor tölthetnek be pedagógus munkakört a pedagógus szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkezők, ha felsőoktatási intézményben esküt tettek
A kormány joga eldönteni, hogy november előtt kiegészíti-e nyugdíjakat, az emelés módszerének pontosítására tett javaslat pedig nem indokolt – többek között ez a válasz érkezett a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnökének nyílt levelére a kormánytól, amit a Népszava hozott nyilvánosságra.
Összesen 51 hivatalos látogatást tett külföldön tavaly januártól idén június közepéig Orbán Viktor, ezek közül 18 alkalommal vette igénybe a Magyar Honvédség által vásárolt Airbus A319-es különgépet – tudta meg az rtl.hu.
A 2022/2023-as tanévet az elsősök 5,2 százaléka kezdte évismétlőként. A Népszava megkeresésére a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) azt közölte, hogy a bukások aránya ezen az évfolyamon volt a legmagasabb. Mivel a KSH adatai szerint 94 342 gyerek járt első osztályba, az 5,2 százalék azt jelenti, hogy 4906 gyermek évismétlőként kezdte újra az iskolát.
Az MVM jelleggörbéje miatt az átalányban fizető gázfogyasztók a nyári hónapokban százezres számlákat kaptak úgy, hogy zömében beleférnek az 1729 köbméteres rezsicsökentett kategóriába. Ők most meghitelezik az szolgáltató működését, ugyanis jövőre valószínűleg visszakapják a befizetett összeget.
Átírja az Orbán-kormány a pedagógusképzés szabályait, szeptembertől rövidebb idő alatt lehet tanári diplomát szerezni. Egyes alapképzésekre építve elég lesz a 2-3 féléves, azaz 1-1,5 éves tanári mesterszak elvégzése, nappali vagy akár levelező szakon is.
Az április-júniusi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 36 ezerrel, 193 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Június végére 70,2 milliárd forintra nőtt a kórházak adóssága. A négy orvosi egyetemmel együtt az adósságállomány elérte a 86,5 Mrd Ft-ot, ami történelmi rekord
A magyarországi cégek száma idén eddig minden hónapban csökkent, júniusban csaknem 10 ezerrel kevesebb cég működött, mint tavaly decemberben – közölte az Opten céginformációs szolgáltató kedden az MTI-vel.
,Nincs tömeges elvándorlás a védőnők körében, a területi védőnői ellátás, gondozás folyamatosan biztosított” – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ). A 4109 területi védőnő közül 45-en távoztak és 25 új kolléga érkezett.