? Szökött pumát láthattak Kiskunhalason
Pumához hasonló, fekete színű nagymacskát rögzített mozgás közben egy kamera egy Kiskunhalas határában zajló építkezés közelében. A felvételt a város polgármestere szombaton osztotta meg a közösségi oldalán.
Pumához hasonló, fekete színű nagymacskát rögzített mozgás közben egy kamera egy Kiskunhalas határában zajló építkezés közelében. A felvételt a város polgármestere szombaton osztotta meg a közösségi oldalán.
A volt kézilabdázó indul a jelenleg is képviselő Szabó Sándor ellen a szegedi körzetben, a Homokságon és Szeged nyugati részén B. Nagy Lászlót lecserélik a dorozsmai önkormányzati képviselőre.
A templom korszerűsítése az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, hazai központi költségvetési forrásból, továbbá a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a helyi plébánia támogatásával, mintegy 89 millió forintból valósult meg. A hálaadó szentmise 2021. december 12-én, 10 órakor kezdődik.
Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár – jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden a Hungarikum Bizottság keddi ülését követő sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint.
Az utóbbi napokban egyre nagyobb számban érkeznek az északi országokból a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira a süvöltők – közölte a nemzeti park a héten.
Szigetelés, nemes vakolat felkerült, nyílászárók a helyén, kapcsolók, dugaljak és lámpatestek felszerelése is megtörtént, festés folyamatban – számolt be róla Drimba Tibor.
Elütötték, ezt állította egy orosházi férfi. Miután a rendőrök kiderítették, hogy nem történt baleset, a férfi bevallotta, hogy azért találta ki a történetet, mert nem akart bemenni a munkahelyére dolgozni – számolt be róla a police.hu.
Mivel egy lakos sem jelent meg, így nem voltak kérdések sem. Szirbik Imre polgármester azért egy rövid tájékoztatást adott a közterületek rendjéről, a környezet állapotáról a keddi közmeghallgatáson.
Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train. Az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról – írja az MTI.
A Röszke autópálya-határátkelőhely mellett, megnövekedett a várakozási idő a Csanádpalota autópálya-határátkelőhely belépő oldalán is a személyforgalomban. Célszerű a közúti átkelőket igénybe venni – hívja fel a figyelmet a rendőrség.