Elhunyt tagjaikról is megemlékeztek a makói helytörténészek

A Szirbik Miklós Egyesület névadó történetírója mellett megemlékezett elhunyt tagjairól is a napokban: dr. Tóth Ferenc tiszteletbeli elnökükről, Mendei Árpádról, Rozsnyai Jánosról és Lengyel Istvánról – adta hírül Zeitler Ádám, az egyesület elnöke.

Szirbik Miklós 36 éven keresztül becsületesen szolgálta a makói református gyülekezetet. Rendezte egyháza irattárát és az ott olvasottakra, valamint a saját megfigyeléseire és a szóbeli hagyományokra támaszkodva papírra vetette Makó Várossának közönséges és az abban lévő Reformata Ekklé’siának különös Leírása c. művét.

Tóth Ferenc ny. múzeumigazgató, a ,,legmakaibb makai” a város díszpolgára 2018-ban hagyott itt bennünket 90 éves korában. Szerkesztésében százötvennél is több kiadvány jelent meg, publikációinak száma meghaladja a háromszázat. Tevékenységéért számos díjat, elismerést kapott.

Mendei Árpád Makó több iskolájához személyesen kötődött diákként, tanárként, igazgatóhelyettesként, illetve igazgatóként. Nemzedékeket irányított a természettudományok megismerése felé, környezettudatos életre, a természet tiszteletére és szeretetére. Makó díszpolgára volt, 2017-ben távozott közülünk.

Rozsnyai János tanár, író, helytörténész, Maroslele díszpolgára 2020-ban, 66 évesen hunyt el.

Lengyel István makói pedagógus, helytörténész, szocialista politikus három évvel ezelőtt hunyt el.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink