Mi lesz azokkal a városházi dolgozókkal, akik nem oltatják be magukat?

Sem Szegeden, sem Szentesen, sem pedig Hódmezővásárhelyen nem rendelte el a polgármester a kötelező oltást. Külön kiemelendő Földeák példája, ahol Hajnal Gábor szavazást indított a dolgozók között, hogy kötelező legyen-e az oltás – hívja fel a figyelmet Olasz Lajos, a Jobbik makói elnöke.

Mint ismert, Farkas Éva Erzsébet kötelezővé tette az oltást az önkormányzat dolgozóinak. Ezen vakcinák beadása előtt az alany beleegyező nyilatkozatot köteles aláírni, enélkül az orvos nem adja be neki a szert. Olasz Lajos, a Jobbik helyi elnöke a Makói Csípősnek elmondta: ha valaki bármilyen megfontolásból nem szeretné beadatni, akkor őt a munkáltatója, jelen esetben a polgármester hogyan kötelezi. Kirúgással fenyegeti meg? Elveszi a megélhetését? Miért érzi szükségét Farkas Éva Erzsébet hogy egy személyben döntsön életek felett? Megkérdezte vajon az általa vezetett önkormányzat dolgozóit, hogy akarják-e a vakcinát vagy csak parancsot adott? – tette fel a kérdéseket a Jobbik helyi elnöke.

Különösnek tartja azt is, hogy míg a városháza dolgozóinak kötelezővé tette az oltást, addig valamilyen ismeretlen logika mentén az önkormányzati cégeknél már nem alkalmazta. Kitért arra is, ha valóban Makó a legfertőzöttebb város a megyében és tombol a negyedik hullám, akkor miért a képviselők viszik ki az utalványokat az időseknek a városban.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink