Újabb makói játékossal erősített a Hódmezővásárhely

Vladul Stefan és Zámbori Dániel után Juhász Jónás érkezését is bejelentette a HFC, Lévai Norbert pedig Szegedre szerződött. A vásárhelyiek mai edzőmérkőzésükön három gólt lőttek, ebből egyet-egyet vállalt Vladul és Zámbori.

Juhász Jónás most 26 éves, Apátfalván kezdte el a futballt, majd 15 éves korában került Makóra, ahol végig járta az utánpótlás bajnokságokat és 17 évesen a felnőtt bajnokságban is bemutatkozott. 2016-ban az akkor NB3-ban szereplő Mórahalom csapatához került és másfél év után egy fél éves méhkeréki kitérő következett. A 2018/2019-es szezonban visszatért Makóra, ahol az elmúlt 5 évet töltötte – olvashat a vásárhelyi gárda oldalán.

Vele együtt már három volt Makó FC játékos is Vásárhelyre igazolt. A nagy játékosmozgás oka, hogy szeptember végén derült ki, hogy a makói önkormányzat bezárja a sportlétesítményeket, a Makó FC így visszalépett a bajnokságtól. A szurkolók később elbúcsúztatták a csapatot, a jelenlegi helyzetben a gárda vezetősége arra törekedett, hogy megtartsák az utánpótlást és az alsóbb osztályú együtteseket.

A Makó FC oldalána héten arról számoltak be, hogy Lévai Norbert a SZVSE játékosa lett, az pedig biztos, hogy Frank Boldizsár és Sirokmán Zoltán továbbra is Makón folytatja.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink