Farkas Éva március 14-én: el kell kerülnünk a szomszédunkban zajló háború kiterjedését
A Kossuth szobornál volt a központi ünnepség, március 14-én Makón, ahol beszédet mondott Farkas Éva Erzsébet és Lázár János, majd fáklyás-lovas menet indult.
A Kossuth szobornál volt a központi ünnepség, március 14-én Makón, ahol beszédet mondott Farkas Éva Erzsébet és Lázár János, majd fáklyás-lovas menet indult.
Az idén 250 éves csanádpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus templom harangjai szóltak a Kossuth Rádióban tegnap.
A rezsiárak emelkedése miatt az étterem gazdaságos üzemeltetése lehetetlen feladatnak bizonyul a jelenlegi időszakban – számolt be oldalán a Korona.
Hétfőn akciót hirdetett Árzuhanás Promóció néven a Spar Magyarország, hetente jelennek meg terméklisták 5 és 39 százalék közötti árcsökkentéssel. A Lidl is közölte tegnap, hogy 70 termék árát csökkentik.
Megjelent egy felhívás a Hagymaház oldalán, amiben kézművesek, kereskedők és vendéglátók jelentkezését várják.
Az ügyészség indítványára marad még egy hónapig letartóztatásban a szegedi önkormányzati képviselő, jogász – értesült Szabadi Péter osztályvezető ügyész, helyettes szóvivőtől a szeged.hu.
Óriási feltűnést keltett az a mentőhelikopter, ami két hete egy magasból esett férfi segítségére érkezett Makó belvárosába. Ma újra ilyen segítségre volt szükség.
Folytatódik a változékony idő a héten: a hét elején melegedés várható, majd a március 15-ei nemzeti ünnepen visszaesik a hőmérséklet, és többfelé eső, helyenként havas eső lehet, sokfelé megerősödik a szél. A hét második felében ismét melegedés kezdődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez vasárnap eljuttatott középtávú előrejelzéséből.
Hasonló arányban (46 százalék) vélekedtek akkor is, ha az állítás úgy szólt: „Magyarországon akkor sem szabadna újabb akkumulátorgyárak építését engedélyezni, ha így kevesebb új munkahely jön létre”- számolt be a Telex, a Medián felméréséről amit az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz Alapítvány megbízásából készítettek.
A kiszombori önkormányzat európai uniós és hazai forrásokból vissza nem térítendő támogatást nyert a szolgáltatóház felújítására – derül ki a község közleményéből. Az épület helyi védettség alatt áll
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy 7815 négyzetméteres erdőt vehetett meg az államtól, holott az állami erdők értékesítését alapesetben jogszabály tiltja – írta az
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője feljelenti az OLAF-nál, az Európai Unió csalásellenes hivatalánál Lázár János építésügyi és közlekedési minisztert az új kastélyprogram miatt.
A makói és magyar identitásról szól ez a program – jelentette ki a Hagymafesztivál pénteki megnyitóján Farkas Éva Erzsébet polgármester.
Mihálffy Béla, a Homokhátság és Szeged fideszes országgyűlési képviselője bejelentette, hogy aláírásgyűjtést indít a vízpótlás felgyorsítása érdekében a Homokhátságon. A momentumos Halász Noémi feltette neki