Makóra is jön a véradóbusz
A Magyar Vöröskereszt véradóbusza Makóra is megérkezik a jövő héten. Augusztus 24-én, csütörtökön 14-17 óra között a Korona Konferencia Központ parkolójában várja az életmentőket.
A Magyar Vöröskereszt véradóbusza Makóra is megérkezik a jövő héten. Augusztus 24-én, csütörtökön 14-17 óra között a Korona Konferencia Központ parkolójában várja az életmentőket.
Százezer főre vetítve 2021-ben Magyarországon volt a harmadik legkevesebb orvos az Európai Unióban – írja az Eurostat most publikált, de 2021-es adatai alapján a Népszava. Abban az évben nagyjából 1,82 millió orvos praktizált az EU-ban: a legtöbben Németországban (377 ezren), utána Olaszországban (243 ezren), majd Franciaországban (216 ezren). Magyarország így a 12., 32 ezer praktizáló orvossal.
940 éve lett szentté avatva I. Szent István, az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király, a keresztény magyar állam megteremtője.
Szombaton városnéző kisvonat járta Hódmezővásárhely utcáit, amely történetesen az a jármű, ami Makón is szolgálatot teljesít.
Augusztus harmadik hetében, őrök kíséretében elítéltek tették rendbe a focipálya környezetét Maroslelén jóvátételi munkában. A fogvatartottakat a Szegedi Fegyház és Börtön III. objektumából, Nagyfáról szállították a helyszínre, átlagosan naponta hat órát dolgoztak a területen és szívesen vállalták a munkát.
Az Opten céginformációs szolgáltató legutóbbi közlése szerint idén eddig minden hónapban csökkent a Magyarországon bejegyzett cégek száma, tavaly decemberben még 10 ezer vállalkozással több volt Magyarországon, csak júniusban több mint 3000 cég szűnt meg – hívja fel a figyelmet a Jobbik-Konzervatívok.
55 éve született Szőke Zoltán, magyar színész, szinkronszínész, a Barátok közt Berényi Miklósa.
A napokban megkezdődik a Tömörkény utcai távhő fűtőmű melletti parkoló felújítása – hívta fel a figyelmet a makói önkormányzat csütörtökön.
Csütörtökön kétszer is riasztották a makói tűzoltókat.
Sorra hozza a kormány azokat az intézkedéseket, amelyekkel szélesre tárja a kaput a harmadik országbeli, így például távol-keleti vendégmunkások előtt, írja a Népszava. Nemrégiben fogadták el azt a novembertől hatályba lépő törvényt, amely a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatását teszi könnyebbé
Mihálffy Béla, a Homokhátság és Szeged fideszes országgyűlési képviselője bejelentette, hogy aláírásgyűjtést indít a vízpótlás felgyorsítása érdekében a Homokhátságon. A momentumos Halász Noémi feltette neki
Talán néhányan már elfelejtették, de 2 éve furcsa körülmények között került lakat a makói belvárosban található Bartók épületre. Az M-BB Iskoláért Védegylet megtudta, hogy a városközponti ingatlan visszakerült teljesen az önkormányzathoz, csak erről nincs semmilyen irat, levelezés, jegyzőkönyv.
Mint arról beszámoltunk, hamarosan felújítják a 4413-as jelű, Algyőt és Maroslelét összekötő út több mint hat kilométeres szakaszát, amire bruttó 3,3 milliárd, azaz kilométerenként nagyjából 500 millió forintot fordít a Magyar Közút. Ez az út vezet Lázár János építési és közlekedési miniszter batidai kastélyához – hívja fel a figyelmet az Átlátszó.
A mai nappal elkezdődött a 2024/2025-ös tanév. Az elmúlt években megszokottá vált, hogy az iskolakezdést megelőzően még inkább felszínre kerülnek az oktatási rendszer problémái. Az idei azonban a legbotrányosabb tanévkezdések egyike – állítja az aHang a közleményében.