Holnap kezdődnek a maroslelei szolgáltató ház munkálatai
Az önkormányzat 255,1 millió forint vissza nem térítendő, uniós pályázatot nyert szolgáltató ház kialakítására, amely a volt református iskola épületében kap helyet, ezt alakítják át.
Az önkormányzat 255,1 millió forint vissza nem térítendő, uniós pályázatot nyert szolgáltató ház kialakítására, amely a volt református iskola épületében kap helyet, ezt alakítják át.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter öt napon keresztül folytatott intenzív tárgyalásokat Pekingben. A látogatás és a megbeszélések célja a Magyarország és Kína közötti gazdasági- és pénzügyi kapcsolatok erősítése, elmélyítése volt – olvasható az MTI kellemetlenül propagandaízű beszámolójában.
Ma lenne 51 éves Benedek Tibor, háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó, edző.
A romániai Hargita megyében található Korond Makó testvértelepülése lesz – döntöttek róla a június végi testületi ülésen. Mindezt úgy, hogy a jelenlegi testvérvárosi kapcsolatok sem túl aktívak – erre a fideszes képviselők is felhívták a figyelmet.
Tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék első fokon kedden azt a román állampolgárságú férfit, aki 2021 októberében gyújtott fel egy épületet Makón, miközben abban ketten aludtak.
A normális bérek az egész országban mindenkinek járnának – szögezte le Gyömrőn tartott hétfői sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel. A Jobbik-Konzervatívok alelnöke kijelentette: legalább három ösvényt látunk azt illetően, hogyan lehetne a megalázóan alacsony magyar bérszínvonalon javítani.
63 éve született Csuja Imre, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.
Hétvégén már a 147. ContiTecherést tartották a makói Continental dolgozói, ezúttal a Budai László-kört teljesítették. Ez nem más, mint a Makó-Kövegy-Csanádpalota-Nagylak-Apátfalva-Makó kör, összesen 49,7 kilométerrel.
58 éves korában váratlanul elhunyt Bárány Mihály, a makói focicsapat egykori játékosa, felnőtt és utánpótlás edzője.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, rendőrfőkapitány ünnepélyes keretek között köszöntötte a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendőrképző Akadémia Szegedi Járőrképző Tagozatán rendőrjárőr szakképesítést szerzett állományt.
Mihálffy Béla, a Homokhátság és Szeged fideszes országgyűlési képviselője bejelentette, hogy aláírásgyűjtést indít a vízpótlás felgyorsítása érdekében a Homokhátságon. A momentumos Halász Noémi feltette neki
Talán néhányan már elfelejtették, de 2 éve furcsa körülmények között került lakat a makói belvárosban található Bartók épületre. Az M-BB Iskoláért Védegylet megtudta, hogy a városközponti ingatlan visszakerült teljesen az önkormányzathoz, csak erről nincs semmilyen irat, levelezés, jegyzőkönyv.
Mint arról beszámoltunk, hamarosan felújítják a 4413-as jelű, Algyőt és Maroslelét összekötő út több mint hat kilométeres szakaszát, amire bruttó 3,3 milliárd, azaz kilométerenként nagyjából 500 millió forintot fordít a Magyar Közút. Ez az út vezet Lázár János építési és közlekedési miniszter batidai kastélyához – hívja fel a figyelmet az Átlátszó.
A mai nappal elkezdődött a 2024/2025-ös tanév. Az elmúlt években megszokottá vált, hogy az iskolakezdést megelőzően még inkább felszínre kerülnek az oktatási rendszer problémái. Az idei azonban a legbotrányosabb tanévkezdések egyike – állítja az aHang a közleményében.