Bartók: kérdés, hogy a köznevelési államtitkárság tesz-e bármilyen intézkedést

A bartókos szülők jogi képviselője újabb levelet írt a köznevelésért felelős államtitkárságnak, ugyanis korábbi hivatalos megkereséseikre 15 nap elteltével sem reagáltak az intézmény átszervezéséről. Szerencsére nem az államtitkár döntésére alapozták az ügyüket, hanem a bíróságon indított perre és az azonnali jogvédelemre – amit legkésőbb augusztus 10-én meg kell kapniuk.

Dr. Kotroczó Béla legújabb levelében emlékeztette az államtitkárságot: június 29-én postai úton elküldték az iskolaátszervezési határozatot megtámadó beadványt, melyet átvettek; július 7-én e-mailben írt, melynek érkezését a Belügyminisztérium levelezőrendszere visszaigazolt; július 15-én posta úton egy törvényesség helyreállítási kérelmet vettek át, valamint e-mailben július 27-én kereste őket, aminek megérkeztét szintén viszaigazolta a levelezőrendszer. Reakció, válasz egyikre sem érkezett, sem az iktatásról, ügyszámról, ügyintézéről, annak ellenére, hogy a törvény szerint a szülői közösség javaslatára 15 napon belül érdemi választ kötelesek adni.

A július 7-i beadvány válasz nélkül maradása miatt a Klebelsberg Központhoz benyújtott közérdekű adatigénylésből tudták meg, hogy ők nem tettek javaslatot a Makói Általános Iskola átszervezésére, ezért a köznevelésért felelős miniszter sem döntött az átszervezésről. Azonban a Bartók székhelyintézményt a Hódmezővásárhelyi Tankerület mégis kiürítette. A szülők ezért fordultak a miniszterhez, mert veszélybe került a törvényes tanévkezdés a székhelyintézményben.

Amit az iskolával kapcsolatban tudnak, azt kizárólag a közérdekű adatigénylésre kapott válaszból tudják, mert sem az államtitkárság, sem a tankerület, sem az intézményvezető nem adott választ a szülők által benyújtott beadványokra.

Kotroczó szerint ,,egy magyar kisváros egyetlen állami fenntartású általános iskolája patinás székhelyintézményének a bezárása/törvényes működése problémája van annyira jelentős, – amint azt az államtitkárságra megküldött, 3400 támogató által aláírt petíció is tanúsít, – hogy megérdemelt volna az érintett szülői közösség valamilyen választ az államtitkárság részéről, hogy tudja, foglalkoznak-e egyáltalán az üggyel.”

A válaszok elmaradása miatt a szülők kénytelen voltak a közigazgatási pert megindítani a tankerület ellen a Szegedi Törvényszéken. Ezzel egyidejűleg azonnali jogvédelmet kértek a székhelyintézményben történő oktatása biztosítására. A perrel kapcsolatosan alapvető kérdés lenne, hogy a köznevelésért felelős államtitkárság tesz-e bármilyen intézkedést a Makói Általános Iskola székhelyintézményével kapcsolatosan, mert nyilvánvaló módon ez kihatással van a perre, annak érdemi folytatására – zárul a jogász levele.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

123 éve született Németh László (teljes nevén: Németh László Károly) Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, műfordító, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Tovább »

A nap idézete

38 éve született Dér Henriett, művésznevén Dér Heni, Vajdaságból származó magyar énekesnő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink