![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2023/02/jobbik.jpg)
Új névvel és új célokkal folytatja a Jobbik
A Jobbik Kongresszusa a szombati nap folyamán arról szavazott, hogy a párt új névvel folytatja a politikai tevékenységét. Mostantól Jobbik – Konzervatívok néven folytatják.
A Jobbik Kongresszusa a szombati nap folyamán arról szavazott, hogy a párt új névvel folytatja a politikai tevékenységét. Mostantól Jobbik – Konzervatívok néven folytatják.
Gulyás Gergely a szombati Kormányinfón elmondta, hogy a kormány továbbra is fenntartja az átlagfogyasztásig a rezsicsökkentett árat.
Első alkalommal tesznek kísérletet arra, hogy helyi csoportok bevonásával megtisztítsák a Maros magyarországi szakaszát a Pet Kupa nevű felhívás részeként.
Völner Pál ismét menekült a kamerák elől. A korrupcióval vádolt volt fideszes államtitkár védője indítványozta Varga Judit meghallgatását. Az előkészítő tárgyaláson mind Völner Pál, mind pedig Schadl György tagadta bűnösségét.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ a héten közölte: a tömeges bevándorlás 2015 óta folyamatosan sújtja Európát, a legaktívabb továbbra is a magyar határt is érintő balkáni útvonal.
Arról beszélt az InfoRádióban Horváth Péter, hogy a korábbi tervekkel ellentétben, mégsem büntetik fizetéscsökkentéssel a teljesítményértékelésen rosszul teljesítő tanárokat.
Schadl György, Völner Pál, R. Róbert, és A. Tamás meghallgatásával folytatódott a legsúlyosabb korrupciós botrányként is emlegetett Völner-Schadl-ügy előkészítő ülése a Fővárosi Törvényszéken.
Több mint 115 milliárd forintot csoportosít át a kormány a távhőkasszába, hogy fenn tudja tartani annak pozitív egyenlegét, ezt a rezsivédelmi alapból veszik el – derült ki a hétfő esti Magyar Közlönyből.
Utoljára a járvány alatt és a Gyurcsány-kormány idején láttunk olyan rossz államháztartási adatokat, mint amik most érkeztek. Az állami megtakarítások a szokásos év végi kormányzati kiköltekezés miatt romlottak – így értékelte a Forbes a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az államháztartás és a háztartások legfrissebb (egyelőre előzetes) pénzügyi számláit.
A Facebook és az Istagram felhasználói mostantól pénzért vásárolhatnak maguknak a fiókjuk hitelességét igazoló kék jelvényt – jelentette be Mark Zuckerberg, a két közösségi platform anyacégének, a Metának a vezérigazgatója.