A nap témája: A járvány enyhülésével a háború miatt kérhet rendkívüli felhatalmazást a kormány
Benyújtottam az Országgyűlésnek az Alaptörvény 10. módosítását – közölte kedd délutáni Facebook-posztjában Varga Judit.
Benyújtottam az Országgyűlésnek az Alaptörvény 10. módosítását – közölte kedd délutáni Facebook-posztjában Varga Judit.
2018 nyarán, emberi erőforrások miniszterévé kinevezése után nem sokkal Kásler Miklós a kórházi fertőzéseket nevezte meg az egészségügy egyik legakutabb problémájának, egyben azok visszaszorítását az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának – emlékeztet a 444, ami arra is felhívja a figyelmet, hogy ez nem hogy nem történt meg, de az adatok transzparenciája és valóssága körül is számos probléma akadt.
2020-ban az egy főre jutó havi nettó átlagkereset hazánkban 210 585 Ft volt (ez 21%-kal alacsonyabb, mint a KSH által közölt, szűkebb körre vonatkozó adat (268 405 Ft). A GKI Gazdaságkutató Zrt. a NAV adatait felhasználva megvizsgálta a nettó keresetek alakulását a COVID járvány első évében.
Az elmúlt napokban két olyan járműszerelvényt szűrtek ki a rendőrök, amelyek jócskán túlhaladták a megengedett legnagyobb össztömeget.
Jól indul a Parlament. A megalakuló ülést korelnökként levezető Turi-Kovács Béla úgy megdicsérte Orbán Viktort, hogy arra még a veterán fideszesek is csak csettinthettek.
Ágh Attila politológus, filozófus, egyetemi tanár abszolút nincs meggyőződve arról, hogy az Orbán-rendszer kibírja még négy évig, sőt, szerinte az a valószínűbb, hogy nem.
Egyetlen év leforgása alatt a kínai vakcinák beszerzésével megbízott Danubia Pharma Kft. 3,4 milliárdról 54,8 milliárd forintra tornászta fel az árbevételét, írja az mfor.hu.
A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) nemrég készített felméréséből az derült ki, hogy a magasabban képzett szakápolók közül minden negyedik gondolkodik a távozáson, sokan annyira ki vannak égve, hogy nemcsak a jelenlegi munkahelyüket, de magát az egészségügyi pályát is el akarják hagyni – írta meg a Szabad Európa.
Akár 500-600 benzinkút is bezárhat június 1-jével, ha nem történik változás, a töltőállomások ugyanis egyre nehezebb helyzetben vannak. A Független Benzinkutak Szövetsége hárompontos javaslatcsomagot állított össze a helyzet rendezésére – számolt be róla az ATV Híradó.
Egy év alatt hatszor hivatkozott a kormány különböző kibertámadásokra, a rendőrség azonban egyik ügyben sem talált tetteseket, így felfüggesztette a nyomozásokat – írja a Telex.