Már a németországi központban is téma a Continental makói gyára
A Freitagnak nyilatkozott a Continental németországi központja a helyi szakszervezet és a makói telephely vezetői közötti viszony elmérgesedéséről.
A Freitagnak nyilatkozott a Continental németországi központja a helyi szakszervezet és a makói telephely vezetői közötti viszony elmérgesedéséről.
Enyhe, 3,4-es magnitúdójú földrengés volt péntek koradélután Arad megyében.
A nemzeti konzultáció és a plakátkampány a magyar nemzeti hatóságok dolga, különösen úgy, hogy az Európai Bizottsággal senki sem konzultált ezzel kapcsolatban – erről beszélt
A Continental jelentős létszámleépítést tervez az autóipari részlegében. Összesen mintegy 5500 állást szüntetnének meg globális szinten.
Navracsics hazudott. Semmilyen uniós pénz nem fog Magyarországra jönni – fogalmazott szerdai Facebook-bejegyzésében Gyöngyösi Márton.
Régi hagyomány, hogy november elején Pécskára látogat egy makói delegáció és megkoszorúzza Klebelsberg Kuno szobrát a templom melletti parkban.
Szertefoszlatják a magyar kormány uniós pénzről szőtt, 2023-as álmodozását az Európai Bizottság Forbes.hu-nak küldött válaszai.
Még 2019 márciusában összesen közel 21 milliárd forintot különített el a kormány a 2020/2021 telére tervezett – majd a Covid miatt egy évvel elhalasztott – Dubaji Expon való magyar részvételre.
A fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka meghívta a magyar miniszterelnököt Fehéroroszországába, hogy „komoly dolgokról” tárgyaljon vele – számolt be a Belta hírügynökség. A meghívásra azután került sor, hogy Szijjártó Péter október 26-án látogatást tett a fehérorosz diktátornál.
Magyar nemzetiségű aradi férfi esett el az orosz-ukrán háborúban: a 27 éves Wittmann Rudolf korábban a francia idegenlégióban szolgált, és tavaly jelentkezett önkéntesnek – számolt be szerdán az MTI a romániai sajtó nyomán.