Ez történt 2020-ban – június

Júniussal folytatjuk tavalyi visszatekintésünket. A májusi összefoglalót itt, az áprilisit itt, a márciusit itt, a februárit itt, a januárit pedig itt találják.

Nemhogy félmilliót nem kaptak, még meg sem köszönték a szociális dolgozóknak a helytállást

Óriási a felháborodás a szociális szférában, mert azon túl, hogy a dolgozók igazságtalanul nem részesülnek a bruttó 500 ezer forintos jutalomban, még át is néznek rajtuk – mondta a 24.hu-nak Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Visszavárják Vezsenyi Lászlót a Makói József Attila Gimnáziumba

Nem akart sem harcos, sem médiaszereplő lenni a Makói József Attila Gimnázium pedagógusa, akit egy közönségsikert arató videója miatt alázott meg és tiltott el a tanítástól Balázs József, a tankerület vezetője. Ám miután mindez nyilvánosságra került, az oktatási jogos biztosa vizsgálatot indított a tankerületi igazgató ellen, aki lemondott posztjáról. Vezsenyi László és Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elemezte a pedagógus meghurcolásának történetét.

Kórházi ápolóként dolgozott Makón is, most élelemért könyörög a 86 éves mezőhegyesi hölgy

Nemcsak a többszázmilliárdos szupervagyonokat felhalmozó Csányik, Gattyánok és Mészárosok lakják korunk Magyarországát, hanem olyanok is, akiknek tényleges jövedelme alig milliárdomod (!) része az ő vagyonuknak.

Aláírásgyűjtés indult az idősávok megszüntetéséért

Mucsi Tamás, makói ellenzéki önkormányzati képviselő szerint a legtöbb helyen a korosztályok eddig is találkoztak az enyhítések következtében, így indokolatlan fenntartani a korlátozást.

400 ezer forintért kelt el a makói testnevelő tanár híres vasalódeszkája

Elkelt a vicces videóval híressé vált Vezsenyi László vasalódeszkája, amelyet korábban jótékony célra ajánlott fel a makói testnevelőtanár, számolt be az RTL Klub Híradója.

Július 18-án nyit a kiszombori kukorica-útvesztő

A nyitó napon a kiszombori gyermekek az elmaradt gyermeknap egyik ajándékaként ingyenesen barangolhatnak a kiszombori kukorica-útvesztőben. A kaland szerelmeseit egészen augusztus 22-ig várja az üzemeltető Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör.

Lecserélték a megyehatárt jelző táblákat

A megyeátnevezés értelmében csütörtök reggelre összesen 34 közúti táblát cseréltek ki.

Csak egy év alatt 123 millió forintból vettek ételt-italt, fogadtak gyerekcsoportot, vettek bort

Gyöngyösi Ferenc, hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő (Mindenki Magyarországa-Tiszta Vásárhelyért) folytatta sorozatát, melyben bemutatja a város pénzügi helyzetét. Legutóbbi bejegyzésében bemutatta, milyen tételeket tartalmazott a 2011-es, kiemelkedően magas (123,6 millió forint) reprezentációs költség. Ha ezt elosztjuk 365 nappal, akkor átlagban napi 338.600 forintot költöttek reprezentációra az év minden napján.

Oltár és íróasztal is készült vasalódeszkából – különleges fotókkal állnak ki a makói tornatanár mellett

Volt olyan tanár is, aki arról posztolt, hogy az utolsó bizonyítványt egy vasalódeszkán írta meg.

Sebestyén Balázs és egy pécsi lelkész is kiállt Vezsenyi László mellett

Saját vasalódeszkájával tisztelgett a televíziós és rádiós műsorvezető a Makói József Attila Gimnázium ,,vasalós” pedagógusa, Vezsenyi László előtt. Ócsai Zoltán, a Pécsi Evangélikus Egyházközség lelkésze vasalódeszka-oltárral reagált a megalázott tanár esetére.

Egy nap alatt több mint 10 ezren támogatták aláírásukkal a vasalódeszkás makói tornatanárt

A Makói József Attila Gimnázium pedagógusa a karantén alatt a nappalijából egy vasalódeszkán „tanította úszni” a diákjait. A videó megjelenése után Vezsenyi Lászlót eltiltották a tanítástól, elvették tőle a csoportjait, nem oktathatta őket tovább online. Elmondása szerint emellett megalázó módon a tanórák anyagait továbbra is el kellett küldenie az igazgatónak és a helyi tankerületi vezetőnek. A CitizenGO online petíciós oldalán egy nap alatt több mint 10 ezer aláírás gyűlt össze a támogatására.

Lemondott a ,,vasalódeszkás” tornatanárt megrovó és megalázó tankerületi igazgató

A Fidesz berkein belül jól informált promenád.hu információi szerint lemondott a hódmezővásárhelyi tankerület vezetője, Balázs József.

A lemondott tankerületi vezető még döntött a mártélyi iskola bezárásáról is

Mint ismert, a Makói József Attila Gimnázium tornatanárát megregulázó hódmezővásárhelyi tankerületi vezető, Balázs József lemondott posztjáról, de ezt megelőzően még több ügye is volt, egyebek mellett a szentesi gimnázium felvételijének utólagos módosítása is. Róla derült ki most az is, hogy úgy egyeztetett az oktatási minisztériummal az alsó tagozatosok számára fenntartott Varga Tamás Általános Iskola Mártélyi Tagintézményének bezáratásáról, hogy arról nem egyeztetett sem a szülőkkel, sem az önkormányzattal, sem az intézmény pedagógusaival.

Mártélyról Budapestre futottak, hogy ne zárják be a helyi iskolát

A lemondott tankerületi vezető még döntött a mártélyi iskola bezárásáról. Hogy ez ne történjen meg, figyelemfelhívó céllal futva mentek Mártélyról az Emberi Erőforrások Minisztériumáig.

Teljesen kiégett egy királyhegyesi család otthona – minden segítséget elfogadnak

A tűzben odaveszett a család összes ruhája, bútorai, vagyontárgyai. A házaspár a melléképületben húzta meg magát, tisztálkodni a szomszédoknál tudnak, gyermeküket a nagyszülőknél tudták elhelyezni.

100 ezer forinttal keresünk kevesebbet Csongrád-Csanádban, mint Budapesten

Pedig elhangzott az elmúlt 10 évben többször is, hogy az Orbán kormány célja a versenyképes bérek megteremtése. A jelek szerint ez nem valósult meg érdemben, hiszen míg a fővárosban a nettó bér 316 968 forint, addig Csongrád-Csanád megyében 214 785 forint. 

Száz plexi védőpajzsot kapott és osztott szét a vásárhelyi önkormányzat

Mostanra a vírushelyzet enyhülni látszik, persze azért az óvatosság nem árt. Most kapott az önkormányzat egy vásárhelyi támogatótól 100 db plexi védőpajzsot, melyet elsősorban az alapellátásban dolgozó praxisoknak, a városi ügyeletnek és a Kovács-Küry Időskorúak Otthonának ajánlunk fel – számolt be róla Dr. Berényi Károly alpolgármester, gyermekorvos.

Posztumusz díszpolgárnak javasolják Medgyesi Pált Makón

A makói mérnöknek díszpolgári címet ígértek, helyette a Fidesz besározta őt és a Makó Térségi Víziközmű Kft-t. Medgyesi Pál májusban hunyt el 74 éves korában és még megérte, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a négy évig tartó nyomozást, bár a városvezetés és a helyi Fidesz azóta sem kért bocsánatot a lejárató szórólapokért. Mucsi Tamás, ellenzéki önkormányzati képviselő makói lakosok megkeresése nyomán javaslatot adott be, hogy posztumusz díszpolgári címet kapjon Medgyesi.

Átadták az Oros Károly Emlékérmet

A népszerű pedagógusról elnevezett díjat annak a nyolcadikos tanulónak adják a Kálvin Téri Református Általános Iskolában, aki végig kitűnő volt és a legsokoldalúbb. Ezt idén Lipták Botond kapta.

Csongrád-Csanád megyei nyomozó lett az Exatlon női győztese

Busa Gabriella, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi nyomozója január 1-én vágott neki a Dominikai Köztársaságban az Exatlon Hungary sportreality versenysorozatának.

254,7 millió forintot fizettek vissza a korábbi városvezetés felelőtlen és szabálytalan gazdálkodása miatt

Önkormányzatunk több éven keresztül kapott vissza nem térítendő támogatást a Belügyminisztériumtól. Ezek a támogatások céltámogatások voltak, ami azt jelenti, hogy csak előre meghatározott célokra lehetett felhasználni. Sajnos az elmúlt 2 évben ezekből a támogatásokból több visszafizetési kötelezettséget határozott meg a 2012-2014 közötti szabálytalan felhasználás miatt a Belügyminisztérium – közölte Gyöngyösi Ferenc, hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő (Tiszta Vásárhelyért-Mindenki Magyarországa).

Minden érettségiző levelet kap Orbán Viktortól

A magyar miniszterelnök nem tud leállni, amikor az önreklámról van szó. Most arra kötelezte a középiskolákat, hogy az érettségiző (rövidesen új szavazó) fiatalok bizonyítványa mellé tegyék oda a jóságos vezető kedves levelét is. Dübörög a propagandagépezet – írta vasárnap reggel Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán.

Jogerős: a fideszes portál jogtalanul és valótlanul ismertette a hódmezővásárhelyi Szabó család életét

A promenad.hu internetes portálon 2018. szeptember 9. napján “Rejtőzködő Vásárhelyi milliomosok – a Szabó család” címmel cikket jelentetett meg, majd ugyanezt szórólap formájában terjesztették a hódmezővásárhelyi háztartásokban, melyben hazugságok sorát leírva rágalmaztak bennünket és képmásainkat ellopva megsértették személyiségi jogainkat – közölte az érintett hódmezővásárhelyi Szabó család. A héten kézhez vették a Kúria jogerős végzését arról, hogy mindenben helybenhagyja a Szegedi Törvényszék és Ítélőtábla korábbi első és másodfokú ítéleteit és azokat hatályukban fenntartja.

Olvasóink többsége szerint nincs szükség tovább a korlátozásokra a makói piacon

A Csípős facebook oldalán hoztunk létre egy szavazást. 120 voks érkezett, ezek 88%-a szerint nincs szükség tovább a korlátozásokra a makói piacon.

30 évvel ezelőtt vonult ki a Fidesz-frakció a trianoni megemlékezésről

A mai napon, azaz június 4-én van a 100. évfordulója a trianoni gyalázatnak, amely során nemzetünk kétharmadát elszakították, ezzel több milliónyi magyart választottak el hazájától. 1945 után a politikai fordulat és a szovjet megszállás következtében még megemlíteni sem lehetett Trianont, azonban az 1990-es “módszerváltás” után ismét gyakori beszédtéma lett.

Hétfőn az egész Kárpát-medencében a földeáki harang fog szólni

2020. június 22-én hétfőn 11 óra 56 perctől a Kossuth rádióban a déli harangszó ezen a napon (ismétlés 2020. június 28-án vasárnap délben 11.56-kor) a földeáki katolikus templom tornyából szól.

Fideszes polgármesterek tiltakoznak a vasúti járatritkítás ellen – Farkas Éva Erzsébet nincs köztük

Megírtuk: kényszerű átszállásokkal, rossz csatlakozásokkal keserítik meg a közlekedők életét a koronavírus-járványra hivatkozva június 6-tól szerte az országban, miután több mint harminc vasúti szárnyvonalon lényegében halálra ítélik a vasúti közlekedést. A Mezőhegyes-Makó-Újszeged vonalon egy vonatpár maradt, pedig 2012-ben még nyolc járt. Több település fideszes polgármestere tiltakozik a vasút SZDSZ-t idéző orbáni járatritkítása ellen, a makói városvezető nincs köztük.

Életet mentett egy hódmezővásárhelyi katona

Harctéri életmentő képzettségének segítségével mentett életet Takács László őrvezető – számolt be róla közösségi oldalán a Magyar Honvédség.

Jakab Péter: Nálunk nem az életszínvonal, hanem az árak emelkedtek

Az Eurostat legfrissebb felmérése szerint a magyarországi egy főre jutó tényleges fogyasztás (AIC) tavaly az uniós átlag alig több mint kétharmada, 67 százalék volt. Ez az EU tagállamok között a harmadik legrosszabb érték és csak Bulgária (59%) és Horvátország (66%) került a tavalyi adatok alapján Magyarország mögé.

Csanádpalotai olvasóink: érthetetlen, miért kérik a feloszlatást, egy új választás újra nagy anyagi teher lenne

Különböző életkorú és társadalmi helyzetű, hétköznapi csanádpalotai olvasók keresték meg szerkesztőségünket olvasói levél formájában. Elmondásuk szerint eddig hallgattak, de most már szeretnének felszólalni a polgármestert ért vádak ellen.

Az adatlopástól félti a hódmezővásárhelyi polgárokat a helyi Fidesz

A Tiszta Vásárhelyért Egyesület aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy az ATEV által okozott, a várost régóta irritáló szag megszűnjön. A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete szokásukhoz híven szórólapokat juttattak el a város postaládáiba, ebben arra hívják fel a figyelmet, hogy a következő választásra gyűjtenek adatokat az emberektől. Érdekes ez a riadalom a  Fidesz részéről egy olyan városban, ahol korábban listázták az ellenzéki szimpatizánsokat, vagy éppen személyes adatok után kutattak központi nyilvántartásokban.

Három autót szállított, egyet vontatott maga után – abban még utasok is ültek

Szabálytalanul közlekedő járműszerelvény és a hozzákapcsolt személyautó vezetőivel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megyében.

Úgy építik le a vasúti közlekedést Makón, hogy közben fejlesztéseket ígérnek

Kicsivel több mint 10 éve szűnt meg a személyszállítás a Makó-Hódmezővásárhely vasútvonalon. 2020. június 6-ig kettő járat indult Makóról Újszegedre és Mezőhegyesre, most a járványra hivatkozva egy vonatpár maradt. A járatritkítások közepette a kormány néha bedobja a harmadik Tisza-híd megépítését Szegeden, amihez kapcsolódóan elővárosi vasútvonalat terveztek Makó és a megyeszékhely között. Megpróbáltuk összeszedni az elmúlt évek változásait a makói vasúti közlekedésben. 

Lakbérkedvezményt kapnak az egészségügyi dolgozók Hódmezővásárhelyen

A hódmezővásárhelyi közgyűlés tegnap megszavazta, ezzel régi adósságát törleszti a város azok felé, akik a mindennapok hősei.

Ott lett könyvtáros a fideszes képviselő, ahol a volt fideszes alpolgármester a kancellár

Évekkel ezelőtt az alacsony tanulói létszámra hivatkozva csökkentették a könyvtárosok számát a Hódmezővásárhelyi Szakképző Centrumban. Nemrég azonban új könyvtárosi pályázatot írtak ki, amelynek győztese a helyi fideszes képviselő, Cseri Tamás lett. Az intézmény kancellárja tavaly március óta a város egykori fideszes alpolgármestere, Hegedűs Zoltán – mutat rá cikkében az Átlátszó. 

Milliókat spórolt a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2018 óta

Gyöngyösi Ferenc önkormányzati képviselő (Mindenki Magyarországa Mozgalom-Tiszta Vásárhelyért) számlákkal alátámasztva, sorozatban mutatja be a város pénzügyi helyzetét. Legutóbbi bejegyzésében vázlatszerűen, a teljesség igénye nélkül mutatta be, hogy milyen területeken és tevékenységeken sikerült költséghatékonyabb gazdálkodást elérniük.

Megszűnik az idősáv a piacon; újranyit a Hagymaház; fokozatosan újraindul a Hagymatikum

A holnapi naptól kezdődően idősáv-korlátozás nélkül mehetünk a makói piacra és újra használható a Hajnal utcai bejárat. Hétfőn kinyit a Hagymaház és zajlik a moziműsor összeállítása. A Hagymatikum beltéri szolgáltatásait fokozatosan újraindítják, de az éjszakai fürdőzésről még nincs szó – derült ki Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz) csütörtöki online tájékoztatójából.

Farkas Éva: a makóiakban és a térségiekben régóta élt a vágy, hogy őrizzék a vármegye emlékét

A Fidesznek Makón is sikerült kisajátítania a Nemzeti Összetartozás Napját, a trianoni döntés 100. évfordulóját: a színpadra csak a kormánypárt képviselői mehettek fel; a polgármester beszédében külön kiemelt két fideszes önkormányzati képviselőt; kifejtette, hogy aki megkérdőjelezi a megye átnevezését, az a magyar identitásunkat kérdőjelezi meg; az elmúlt hetek botrányos kijelentései után Mágori András képviselő emlékérmét kapott; valamint a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a kormányt dicsérte.

Continental: megtörténtek a túlzónak titulált intézkedések Makón, de az emberéletek védelme volt a legfontosabb

Ahogy arról még április végén beszámoltunk, a szakszervezet szerint „minősíthetetlen” munkakörülmények alakultak ki a makói autóipari gyárban, miután a járvány terjedésének megakadályozására hivatkozva lezárták vagy elvitték a közös helyiségekből a hűtőszekrényeket, így az otthonról hozott uzsonnák, ebédek egész nap a már most 30 fokra forrósodott üzemben aszalódtak. Bezárták az öltözőket és a zuhanyzókat is, így a nehéz fizikai munkát végző gumigyárosok a piszkos, izzadt, esetleg fertőzött munkaruhában mentek haza. A Continental elismerte, valóban megtörténtek a szakszervezet által túlzónak titulált intézkedések, de ezek átmeneti bevezetésekor az emberéletek védelme volt a legfontosabb szempont.

Nehezen indul a hónap az állatvédőknél

Eljött egy újabb hónap, ami nehézségekkel jár az állatvédők számára. Újabb bevásárlást kellene tartani a védenceknek, befizetni a számlákat és az állatorvosi költségeket, emellett az újonnan bekerült állatok oltási programja is kezdődik.

A szemét miatt bontani kell egy vadonatúj tiszai kikötőt Szegeden

Balesetveszélyessé vált az uszadéktól, ezért szét kellett bontani egy vadonatúj tiszai kikötőt Szegeden – adta hírül az RTL Klub Híradója.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink