Új helyen, a sportcsarnokban nyílt újra a makói sportmúzeum

Elköltözött régi Galamb kollégiumból, a Szent János térről a sportmúzeum. Az újranyitása péntek délután volt az Erdei János Városi Sportcsarnokban, ahol ötletgazdák mellett jelen volt Gyömbér Gábor, a Fradi korábbi válogatott játékosa, városunk szülötte.

Köszöntőjében Szikszai Zsuzsanna, a József Attila Múzeum igazgatója arról beszélt, a múlt heti sportcsarnok avató után ez egy megkoronozása az eseményeknek. A kiállítási tárgyakat a múzeum munkatársai költöztették át, a legérdesebb darab Gyömbér Gábor válogatott meze, Erdei János ökölvívó tárgyai, kiderül az is, hogy a Makói Atlétikai Klub tiszteletbeli elnöke volt Henry Ford, továbbá Pigniczki Krisztináról és Szabó ,,Sonka” Lászlóról tudhatunk meg többet.

Kovács Sándor önkormányzat képviselő felidézte: 2004 olimpiai év volt, a kormánydöntés után Makón is a sport évének kiálltották ki. Balázs Tibor, Molnár László, valami Virághné Hajdú Gizella referens megszervezték és gyűjtésbe fogtak, majd a régi Galamb kollégiumban a szilveszteri futás után nyitották meg. Ritkaságszámba megy, a gyűjteménye gyarapszik és kevés olyan város van, ahol működik ilyen – tette hozzá.

2016-ban megjelent a Makó sportja képekben a kezdetektől napjainkig Halász Tamásnak köszönhetően és elindult a makosportja.hu honlap is. Megköszönte Keresztes Zoltán tevékenységét, aki 10 évig volt a múzeum gondnoka. Felvetődött egy új hely, több helyszín is szóba került, végül Szikszai Zsuzsanna javasolta a mostanit, amely jobb mint az eredeti elképzelés – mesélte Kovács.

Gyömbér Gábor Makón született, majd innen indulva lett az FTC csapatkapitánya és a válogatott mezt is magára húzhatta. Az ünnepségen arról beszélt, korábban még nem látta a kiállítást, de a most újranyílt tárlat magas színvonalú lett. Kifejtette, a sport egész életét jelenti, sikereket, élményeket, barátokat adott neki.

Messzire kerültem Makóról, de nem felejtettem el honnan jöttem, büszke vagyok arra, hogy a városi sporttörténelem része vagyok

– fogalmazott. 

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább olvasom »